Catrice Camouflage Cream korrektor teszt

Már év elején kinéztem magamnak a promo képekről a Catrice újdonságát, ugyanis nagyon ígéretesnek tűnt ezzel a névvel. Bár még van korrektorom, nem bírtam tovább, így pár hete a kosaramban landolt az egyik kis tégely.


Természetesen a 010-es, Ivory árnyalatot szereztem be, mely a legvilágosabb a 3 árnyalat közül. Ez a tégelyes kiszerelés tetszik nekem, bár tény, hogy nem a leghigiénikusabb, ha ujjal nyúlkálunk bele, ezért egy korrektor ecsetet mindenképpen érdemes beszerezni hozzá. (Ennek ellenére én a karikáimra ujjal vittem fel, így ugyanis tapasztalatom szerint könnyebb eloszlatni.) Ez a tekerős kivitelezés teljes mértékben táskabarát, az életben nem fog magától lejönni a teteje.



Le is lövöm a poént: nekem bevált! A karikáimat nagyon szépen elhalványítja, már önmagában használva olyan hatást érek el, mint máskor alapozóval+korrektorral. Ebből ki is lehet találni, hogy ha a karikákkal elbánik, akkor a pirossággal, foltokkal, pattanásokkal sem lesz gondja. Ráadásul nem is kell sokat használni belőle, így a maga 3 grammjával egészen biztos, hogy jó ideig elég lesz, még ha elsőre valaki kevesellné is ezt a mennyiséget. Tartós, egész nap a helyén marad, nem tapasztaltam, hogy beleülne a ráncokba vagy szárítana.

Jobb oldalon eldolgozva

Szépen idomul

A jobb szemem alatt van, a bal alatt nincs korrektor

Összességében egy nagyon jó kis termékről van szó, ami belopta magát a szívembe. Az árát nagyon megéri (950 Ft körül van) és van egy olyan gyanúm, hogy ez a legjobb korrektor ebben az árkategóriában.

Ki milyen korrektort használ?

9 megjegyzés:

B. Dóri írta...

De jó, hogy írtál erről a korrektorról! Ez a következő kiszemeltem, ha elfogy a mostani avonos. Krémmánián elég jókat írtak róla. A képek alapján most már biztos, hogy ő lesz az igazi! :)

Anna írta...

Én is imádom. :)

Nóra írta...

kellkellkell :)

mrs__kovacs írta...

Elég jónak tűnik :]

hkorinna írta...

Én is épp a napokban szereztem be belőle, végre sikerült találnom a legvilágosabb árnyalatból. :) Azóta imádat van, nekem is nagyon bevált. *.*

Elíz írta...

Tényleg szuper darab, nekem nagyon tetszik és ennyi pénzért pláne megéri! :)

Elíz írta...

:) Olyan jó, hogy a Catrice kiadott egy ilyen terméket!

anitacsuzdi írta...

Szia! Találtam a tarjáni Rossmannban a legvilágosabb árnyalatból, szóval mégegyszer köszi a tippet! (: (Az a lány vagyok, akinek pár hete Bikira blogon írtál, talán még emlékszel...) És egyébként nekem is tökéletesen bevált, pár nap alatt a kedvencem lett! (:

Elíz írta...

Igen, emlékszek! :) Örülök, hogy sikerült beszerezned és hogy Neked is bevált! :)

Megjegyzés küldése