Must have termékek fesztiválra, sátrazásra

Ki az, aki az utolsó pillanatra szokta hagyni a csomagolást? És ki az, aki így valamit mindig otthon felejt? És azok, akik időben összecsomagolnak sose felejtenek ki semmit? Ugye-ugye, bizony még ez utóbbi esetben is előfordul az, hogy otthon marad valami. Mivel lassan kezdődnek a fesztiválok, gondoltam nem árt, ha írok egy listát azokról a termékekről, amiket mindenképpen érdemes beszerezni és elpakolni a neszeszerünkbe, ha több napos fesztiválra megy az ember lánya! De természetesen a fesztiváloktól független sátrazásokra is érvényes a lista, hiszen a körülmények nagyon hasonlók ezekben az esetekben. 
Először nézzük az alap dolgokat dióhéjban: tusfürdő, sampon, dezodor, tampon/betét, papírzsepi, wc-papír, fogkrém, nagyon könnyű, gyorsan beszívódó hidratáló. Ezeket azért még mindenki észben tartja és el is teszi, de most következzenek azok a dolgok, amikre nem feltétlenül gondol mindenki, ellenben azok nagyon hasznosak és segítségükkel sokat javíthatunk komfortérzetünkön fesztiválozáskor, sátrazáskor!
Ha épp nincs víz/sokan állnak előttünk/sörrel öntöttek le minket/meleg van és olvad az arcunk vagy bármi más hasonló helyzetben nagyon jól jöhet a nedves törlőkendő.


Még jobb ha ráadásul fertőtlenít is, így legalább a wc-ket is egy fokkal nyugodtabban használjuk majd. Ez utóbbival akár a kézfertőtlenítőt is kiválhatjuk, ami egyébként szintén alap dolog.


A fertőtlenítő kendőknél nézzünk utána, hogy lehet-e mindenhová használni (van, amit nem ajánlott pl. arcra), mert akkor lehetséges hogy olcsóbb a nedves törlőkendő+kézfertőtlenítő kombó. Végszükség esetén egy-egy fürdést is ki lehet váltani a kendőkkel, de azért reménykedjünk abban, hogy ne nagyon kerüljön ilyenre sor. A hajmosást ellenben már könnyebben el lehet hagyni és ki is lehet bírni e nélkül azt a pár napot, de a száraz samponoknak hála még erről sem kell lemondanunk.


Mivel sokszor akár kánikula is lehet a fesztiválok idején, így a napvédő krém sem maradhat le a listáról.


Ha pedig ilyenkor sem mondunk le a sminkelésről, akkor válasszunk egy könnyű, fényvédős színezett (BB, CC, stb.) krémet az arcunkra.


És ha már a nagy meleg szóba került: felüdülés lehet egy finom testpermet ilyenkor - búnusz, hogy e termék még kellemes illatot is kölcsönöz.


Miután ezekkel a termékekkel frissek és illatosak leszünk, a szúnyogok is előszeretettel fognak célba venni minket. Ezért vigyünk magunkkal szúnyogriasztót is valamilyen formában.
(Minden termék a saját kategóriájában a legjobbak között szerepel a Krémmánián, így kerültek kiválasztásra.)

Ti mit vennétek még fel a listára? Melyik fesztiválra szeretnétek kilátogatni? Sátrazni ki szokott?

DIY Egyszerű ombre karkötő

A múltkori diy matróz karkötő nagy népszerűségnek örvendett, így nem volt kérdés, hogy fogok még hozni ilyen jellegű posztot. Már akkor is említettem, hogy a 6 soros változatát szeretném elkészteni, de...itt Szegeden egyszerűen nem találtam olyan boltot, ahol be tudnám szerezni a kellékeket hozzá. :( Kemény 1-1 olyan rövidáru- és hobbibolt van, ahol egyáltalán van több választási lehetőség, de az se sok. Így tehát egy darabig még le kell mondanom a látványosabb karkötők készítéséről. Viszont szerencsémre egy másik ötlethez pont találtam megfelelő fonalakat! Nézzük, pontosan mire is van szükségünk az egyszerű ombre karkötő elkészítéséhez:


Kellékek a karkötőhöz:
- 3-3 különböző színű kb. 30 cm-es csavart szatén fonal
- 2 db 1,6 cm-es szalagvég
- 1 db delfinkapocs
- 2 szerelőkarika
- láncdarab
Eszközök az elkészítéséhez:
- olló
- pillanatragasztó
- továbbá cellux és fogó is jól jöhet

Lépésről-lépésre:
Mindenekelőtt van itt egy-két dolog, amit jó tudni. Bár egyszerűnek tűnik az elkészítése - én is ezt hittem - mégis többet szórakoztam vele mint a matrózos karkötővel. Ez elsősorban a vékonyabb fonalak miatt volt, könnyebben szétjön a végük. Ezért kell mindig lecelluxozni vágás előtt a fonalakat és utána rögtön ragasztózni. Továbbá mivel ezeket a fonalakat feltekerve tárolják, így a tökéletesen egymáshoz simuló és egyenes végeredményért trükközni kell - de erről majd később.
Első lépésként félbe kell vágni a fonalakat. Mint említettem érdemes cellux-szal körberagasztani a szálakat a vágás előtti részen, valamint utána pillanatragasztóval "összezárni" a végeket. 


Miután megszáradt a ragasztó, vágjuk le a felesleges részeket - feltéve, ha van ilyen; nálam volt a szétnyílásnak köszönhetően. Illesszük egymás mellé a színeket és mehetnek is a szalagvégekbe! Alaposan szorítsuk össze a végeket egy fogóval.


Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a szerelőkarikák segítségével a szalagvégekhez erősítjük a delfinkapcsot és a láncdarabot.


És itt jön a trükk. Hogy ne nyíljanak szét a fonalak, a hátulján celluxdarabkákkal tapasztottam össze a fonalakat. Szerintem ez a megoldás is jó, egyáltalán nem zavaró, de ha van valami jó tippetek e probléma kiküszöbölésére, akkor írjátok meg!



Szerintem megint csak egy nagyon aranyos kis karkötő lett a végeredmény. Azt persze sajnálom, hogy nem találtam sehol nagyobb szalagvégeket (meg több színű és méretű fonalat), mert ez is még jobban nézne ki több sorosan, de azért így is tetszik, biztosan fogom használni. :)

Hogy tetszik Nektek? Csináltatok már hasonlót?

Neonos-pöttyös körmök

Rég volt már olyan, hogy egy színt egy hétig a körmeimen hagytam. Az IsaDora lakkomat azonban nagyon megszerettem és jól is bírta a strapát, alig kopott valamit, így tehát ezeket - és más ésszerű indokokat, mint pl. az ára és a mennyisége - figyelembe véve nem volt okom pár nap után lemosni. Viszont most, hogy ezt megtettem, végre megint hozhatok Nektek friss, körmös posztokat! :)
Nemrégiben megláttam egy csodás lakkot a NYC állványán és annyira megtetszett, hogy visszamentem érte, hiába nem szabadna elvileg most lakkot vennem. :$ A 300-as, Spring Tulip árnyalatról van szó, ami egy gyönyörű neonos, pinkes-korallos szín. Nem volt kérdés, hogy ezt akarom felkenni, amint "felszabadulnak" a körmeim. Nekem most egy réteg elég volt, de így még átlátszódhat, viszont két rétegben már tökéletes fedést biztosít. Sima, krémes finise és szép fénye van. Száradási ideje átlagos. Természetesen valamivel fel akartam dobni a manikűrömet, ehhez a pöttyöket válaszottam most. Nem vagyok éppenséggel elégedett és az időjárás sem állt mellém - a képeken inkább narancsosnak tűnik, mintsem pinkes-korallnak sajnos - de azért úgy döntöttem megmutatom Nektek. :)

Szépen látszódik a görbe körmöm :D





Ez a lakk nagy szerelem lett nálam! A pöttyöket pedig csak ajánlani tudom, mert ha nem csak egy sima manikűrt szeretnénk, hanem valami mutatósabbat, akkor nagyon jó választás lehet ez a technika! Ráadásul nagyon gyorsan fel lehet nyomkodni a pöttyöcskéket, én itt most meg sem vártam, amíg megszárad a barackos, hanem egyből nyomtam oda az aranyakat is. És mivel ilyen picik, gyorsan meg is száradnak!

Ti szeretitek a pöttyöket a körmeiteken? Az ilyen szolidabb neonos lakkok hogy tetszenek?

Díjat kaptam - Liebster Award #2

Pár napja megkaptam Pankától és Virágtól is ezt a díjat; köszönöm szépen ezúton is! :) Régebben egyébként szintén megkaptam már ezt az ún. Liebster Award-ot, ITT tudjátok megnézni az akkor kapott kérdéseimet és adott válaszaimat!



Szabályok:

- tedd ki a képet
- írj 11 dolgot magadról
- 11 kérdés megválaszolása
- 11 kérdés
- 11 ember, akinek továbbadom

11 dolog rólam:

- a lábujjaim picikék és alapállapotukban szétnyílnak kissé :D
- végig szoktam gondolni, hogy mit tennék különféle vészhelyzetekben, szerintem hasznos, mert így talán kevésbé ijednék meg
- régen az egyik Barbie babám hajába piros melírcsíkokat festettem temperával, aztán mikor ki akartam mosni, az egész haja pink lett..de végül is tetszett :D
- kevés olyan torta és süti van, amit szeretek és megeszek
- szeretem nézni a villámokat és egy tornádót is szívesen megnéznék közelről (persze nem olyat, ami lakott területen pusztít)
- 3 éves korom körül megharapott egy macska a jobb kézfejemen, aminek látszódnak is a nyomai, szerintem eleinte ezért kedveltem jobban a kuytákat :D
- soha nem tudnék vegetáriánus lenni :)
- vásárláskor nagyon gyorsan át tudom nézni a kínálatot és szelektálni, hogy mi tetszik és mi nem (ugyanakkor a döntés néha már nem ilyen egyszerű)
- tudom, hogy nem túl egészséges, de szeretem a kólát, viszont általában csak hétvégén iszok
- néha rágom belül a számat..ami egyébként így leírva tök gusztustalanul hangzik :D
- vannak olyan szép sminktermékeim és lakkjaim, amiket szinte sajnálok használni :)

Panka kérdései:

1. Melyik az a szépségápolási termék, ami nélkül nem tudnál élni?
Nagyon szeretem a szempillaspirálokat, de inkább a bőrtökéletesítő krémemet mondanám, mert fontosabb, hogy egységes legyen a bőröm és ne látszódjanak a karikáim!
2. Mit szeretsz és mit nem szeretsz magadon?
Mostanában a súlyommal nem vagyok kibékülve, pedig eddig nem volt ilyen gondom. De amúgy már megbékéltem minden olyan dologgal, ami esetleg fiatalabb koromban zavart, mint pl. a fehér bőröm vagy a nagy orrom. :D
3. Melyik a kedvenc filmed?
Sok van, nehéz egyet mondani! De legyen a Gyűrűk Ura trilógia, mivel annak ellenére, hogy már sokszor láttam, még így is bármikor ugyanolyan lelkesedéssel végig tudnám nézni!
4. Melyik országba szeretnél egyszer eljutni és miért?
Ilyen is sok van! :D Egyiptomba mindenképp, már kiskorom óta vágyom oda, minden érdekel és tetszik, ami vele kapcsolatos.
5. Minek a hatására kezdtél el blogot írni?
Nóri barátnőm sokat mesélt róla és így én is egyre jobban érdeklődni kezdtem a blogger világ után. A divat és a beauty dolgok azelőtt is érdekeltek, írni pedig mindig is szerettem, így egy idő után a különböző blogokat olvasgatva megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy saját blogot indítsak, amit végül meg is tettem és azóta se bánom! Hasznos hobbinak mondanám, mind az írást, mind az olvasást.
6. Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
Bikinit, maxiruhát és sarut, strapabíró anyagokból, így nem kell meztelenül és mezítláb szaladgálnom, valamint nem égnék szénné. Tudom ezek kevésbé ésszerű dolgok, de divatblog kérem: ha megtalálnának legalább csinos lennék, a többit meg úgyis megoldanám!
7. Melyik a kedvenc évszakod?
Nyár, de minden évszakban van valami, amit szeretek!
8. Van háziállatod?
Nincsen sajnos. :( De amíg kertes házban laktunk, addig mindig volt (dalmatám és sok cicám)!
9. Milyen eddig elért eredményedre vagy a legbüszkébb?
Erre remélem a közeljövőben tudok majd érdemi választ adni, addig pedig arra, hogy az egyetemem átvettek államira és még ösztöndíjat is kaptam/kapok.
10. Melyik az a házimunka, amit ki nem állhatsz?
Vasalás, de mondjuk nem is szoktam vasalni. :D Szeretem a rendet és a tisztaságot, szóval bár olykor nyűg, mégis jó látni, ahogy a kezem által tisztává varázsolódik a lakás. (Ez most úgy hangzott, mintha mániákus lennék :D)
11. Kire nézel fel?
A szüleimre!

Virág kérdései:

1. Melyik a kedvenc filmed?
Lásd fentebb!
2. Van valamilyen fóbiád?
Pókok. Okoztak néhány gyerekkori traumát, például szerintetek hogy érintett az, mikor egy zugpók beköltözött a játékaimhoz a sarokba?! :(
3. Szerinted mitől jó egy zene?
Ezt így nem tudom megmondani. :) Nehéz behatárolni, hogy miért is tetszik egy-egy adott szám, hiszen sok műfajból hallgatok számokat és ezek olykor nagyon eltérnek egymástól.
4. Mi a legnagyobb álmod?
Bejárni a világot.
5. Piercing vagy tetoválás?
Semmi bajom sincs egyikkel se, de piercinget soha nem rakatnék be, tetoválást meg maximum egy picit csináltatnék és nem feltűnő helyre.
6. Mi a kedvenc állatod?
Sok-sok állatot szeretek, de legjobban a macskaféléket, közülük is a gepárdokat, annyira cukik!!! :)
7. Milyen egy jó barát?
Akire bármikor számíthatunk, aki bármiben benne van, legyen az bármekkora őrültség, akivel szavak nélkül is megértjük egymást.
8. Milyen nyelvet tanulsz?
Az angolomat szeretném most nyáron felhúzni!
9. Kitől vagy mitől kapsz ihletet?
Csak úgy jönni szokott magától, folyamatosan jár ezer dolgon az agyam, mindig mindenről beugrik valami. (Ez csodálatos tud lenni, mikor épp beszélgetek valakivel és beugrik valami, amit muszáj rögtön elmondanom és persze arról is eszembe jut valami, ami meg már az eredeti témához nem is kapcsolódik :D)
10. Hazudtál már azért, hogy valaki jobban érezze magát?
Ha ez annak számít, akkor szerintem minden nőnél fordult már elő olyan, hogy azt mondta a barátnőjének, hogy jó a felsője/jól áll rajta a ruha vagy jó lett a haja, miközben pedig nem is :D
11. Melyik országba/városba szeretnél eljutni?
Ezt is lásd fentebb!

Mivel mostanában járt újra körbe ez a díj és már sok helyen láttam kitéve a napokban, így nem adom tovább (nem is hiszem, hogy találnék 11 embert), de itt vannak az én kérdéseim, amiket bárki bátran megválaszolhat kommentben! :)
(Ezeket a régi posztból emeltem át, mivel időhiányban szenvedek és úgyis csak egy ember válaszolta meg akkor e kérdéseket!)
1. Kedvenc divattervező, divatház?
2. Ki szerinted a legszexibb sztárpasi?
3. Kedvenc szám, amit bármikor meg tudsz hallgatni?
4. Milyen színű a szobád fala?
5. Lassú vagy gyors vásárló vagy? 
6. Milyen poszter volt kint a faladon tinikorodban?
7. Cikis esés vagy eset sok ember előtt?
8. Maxiruha: tetszik vagy nem tetszik?
9. Ha egy sminkterméket választhatnál, hogy ingyen megkapod, melyik márkától és mit választanál?
10. Legkedvesebb tárgyad?
11. Mindig tökéletesen úgy állna a hajad, ahogy szeretnéd vagy soha többé nem kellene szőrtelenítened?

Update: Időközben kaptam még egy díjat, köszönöm szépen Katy! :) Íme a válaszaim Katy kérdéseire!

1. Melyik a kedvenc illatod?
Ha parfüm, akkor Elie Saab üvegbe zárt csodái. Ha meg úgy általánosságban, akkor a lenyírt fű, a friss kenyér, péksütemények, meleg betonra hullott eső, késő ősszel - kora télen a füst szaga, Pickwick tea (trópusi-erdei-eper-meggy) dobozában lévő illat, finom virágillatok, könyv illata...
2. Hány óra alvásra van szükséged ahhoz, hogy kipihent legyél?
Mostanában mindig 8 órát vagy kevesebbet alszom, ami elégnek is bizonyul.
3. Ha megváltoztathatnál egy dolgot a múltadban, mi lenne az?
A sok ilyen témájú film alapján, amit láttam: semmit! :D
4. Vannak szobanövényeid?
Egy karácsonyi kaktuszom és 3 orchideám van. Nemrég kaptam a 3.-at, ami épp virágzik, erre a másik kettő fogta magát és leszáradt a tövük. Nem értem szegényeket, pedig beszélek is hozzájuk! :D
5. Melyik a kedvenc édességed?
Ferrero Rocher! Csokiszeletek közül meg a Nestlé-s Chocapic, Nesquick és Cini Minis. :)
6. Mi a legfurcsább szokásod?
Néha rámjön valami és akkor mindent megigazítok a polcokon, hogy tökéletesen egyenesen álljanak, főleg olyankor, ha tudom, hogy jön valaki hozzánk! :D
7. Kádban fürdés vagy zuhanyozás?
Zuhanyozás, de néha azért jó egy relaxáló fürdés.
8. Szereted a tökfőzeléket?
Ami anyukám csinál, azt igen. :)
9. Ugyanannak a történetnek a film vagy a könyvváltozatát választanád?
Egyértelműen a könyv, mert egy jó könyvet nagyon nehéz úgy filmre vinni, hogy minden ugyanúgy átjöjjön, mint olvasáskor. De azért a filmváltozatokat is szeretni szoktam.
10. Van olyan filmszereplő, akinek szívesen a bőrébe bújnál?
Hááát mondjuk kipróbálnám milyen lenne a valóságban úgy verekedni, mint ahogy Natasha Romanoff ügynök tud! :D
11.  Házasságpárti vagy?
Igen! :)

És megint csak frissítem a posztot, mivel Heva is megajándékozott e díjjal, köszönöm szépen! :) Következzenek is az ő kérdései és az én válaszaim!

 1. Mi a kedvenc egytálételed?
Nehéz kérdés! :D A halakat nagyon szeretem, szóval legyen a sült vagy rántott hal!
2. Szereted az esőt?
Nem. :D De azért néha hangulatos hallgatni, ahogy kopog az ablakon!
3. Milyen színeket viselsz magadon a leggyakrabban?
Fehér, kék, rózsaszín.
4. Vannak-e körülötted fotók a hozzád közelálló emberekről? Ha igen, hol tartod őket?
Fura, de nincsenek, csak albumokban, ill. a laptopon van még sok.
5. Víz vagy üdítőpárti vagy?
Eléggé válogatós vagyok, ételekben és innivalókban is, így csak pár üdítőt szeretek. De ha jobban belegondolok csak kólát ittam ezek közül az utóbbi időben, ami bár káros, én szeretem! Azért igyekszek csak keveset inni belőle. :)
6. Tengerparton vagy hegyvidéken töltenéd leginkább a szabadidődet?
Tengerpart! <3 Bár a hegyek is nagyon szépek, de a tengerpart nálam mindent visz! :)
7. Itthon vagy külföldön?
Külföldön! Egy szép mediterrán helyen el tudnék élni akár életem végéig is!
8. Van-e valamilyen fóbiád? Mitől félsz leginkább?
A pókoktól undorodom, de nagyon.
9. Mi az, amitől töltődsz?
Pihenéstől ;D Filmnézéstől, olvasástól, vízben lubickolástól, állatokkal játszástól, ilyesmiktől.
10. Mikor kaptál ajándékot utoljára és mit?
Nóri barátnőmtől kaptam 2 új szépséges Lovely lakkot :)
11. Szoktad-e jutalmazni magad?
Igen, olykor. :)

Újratöltve: Nyári esküvő - mit vegyünk fel vendégként?

Az egyik legnépszerűbb posztom a majd' egy éve megírt "Nyári esküvő - mit vegyünk fel vendégként?" c. bejegyzésem. Amiket akkor leírtam, azok ma is ugyanúgy érvényesek, így ezúttal csak és kizárólag a ruhákra fogok koncentrálni! Átnéztem több fast fashion márka kínálatát és összeszedtem azokat a ruhákat, amelyek nekem a legjobban tetszenek és amelyeket bátran viselhetünk egy nyári esküvőn. A legjobb pedig az ezekben a ruhákban, hogy az esküvő után sem kell eltennünk a szekrénybe és várni egy újabb ilyen volumenű eseményre, mivel színükből, szabásukból, jellegükből adódóan még sok másik helyre is felvehetőek!
Nálam egyértelműen a vidám, élénk színű darabok viszik a pálmát, de a földszínekkel sem lőhetünk mellé, csak azt ne feledjük, hogy a fehér, a fekete és a piros kerülendő. Bár ez utóbbit már nem kell annyira szigorúan venni, de a legjobb, ha megkérdezzük az arát, hogy milyen színű lesz a menyecskeruhája, s ha az nem piros, akkor választhatunk ilyen ruhát, de annak is inkább a korallosabb, narancsosabb verzióját. És persze a menyecskeruha színét is felejtsük el! :)

Mango












Bershka










H&M





Stradivarius




Pull&Bear

Mint látható csak egyszínű darabokat válogattam, mert szerintem ezek a legpraktikusabbak (és ezek állnak hozzám a legközelebb), de természetesen szép, mintás vagy többszínű darabokat is nyugodtan felvehetünk, csak ne domináljanak benne a fentebb említett tiltólistás színek. Továbbá egy szép blúz és szoknya párosítás is jó választás lehet, s ez esetben akár még egy fekete szoknya is megengedett, feltéve, ha a blúz a fentebb látható színek valamelyikében pompázik! :)

Ti mentek esküvőre a nyáron? Melyik ruhát választanátok innen?

Jöhet vagy mehet?

A mostani részben a színek játsszák a főszerepet! Nyáron mindenkinek sokkal nagyobb kedve van élénk színű darabokat viselni; vajon mennyire kedvelitek a neonszíneket és vajon kiterjed-e a nyári színimádat a szempillákra is?

Neonszínek
Rikító narancs, sárga, zöld és pink. Szívesen viselitek vagy inkább csak másokon látjátok szívesen? Esetleg senkin és semmin?


Véleményem: Jöhet! De csak kis mennyiségben, egyszerre csak egy darabon vagy kiegészítőn. Érdekes, mert mikor berobbant a neonmánia, annyira nem tetszett, de mostanra egészen megkedveltem.

Színes szempillaspirál
A tavaszi-nyári bemutatókon több kifutón is lehetett látni színes pillájú modelleket. Nemrég pedig a Chanel dobta piacra színes spiráljait. Vajon mennyire fognak elterjedni a kék, sárga, lila szempillák?


Véleményem: Jöhet! De itt is jön a de: csak egyes színek tetszenek és azokat is csak buliba, fesztiválra és hasonló helyekre használnám. S mivel így egy Chanel-re beruházni eléggé luxus lenne, így jó lenne, ha valamelyik drogériás márka is kínálna majd hasonlót - tuti beszereznék egyet!

Nos, jöhetnek vagy mehetnek?

IsaDora Sugar Crush - 106 Pink Crush

Életemben másodjára vettem olyan lakkot, aminek négy számjegyű az összege. Az első is egy IsaDora lakk volt, ez is az, de míg az elsőt elhamarkodottnak mondanám (és talán meg is bántam), addig ezt a lakkot bármikor úja megvenném! Imádom, gyönyörű és a lakk hadseregem élére került!
Liquid sand lakkokat elég bajosan (de inkább drágán) lehetett eddig beszerezni, de most hála a Lovely-nak az egyszerű földi halandók is megtapasztalhatják e csodás textúra örömeit. Azonban sajnos nagyon kevés az a 3 szín, még akkor is, ha összekeverve az egyes színeket ez 6-ra bővül. Így aztán mikor csalódottan és a liquid sand lakkokra kiéhezetten megláttam az IsaDora Sugar Crush kollekciójáról a képeket...hát, mintha a lakkmennyország egy darabkáját pillantottam volna meg!



Nem volt kérdés, hogy egyet mindenképpen beszerzek. Viszont eldönteni, hogy melyiket válasszam, hajj, az nehéz volt. Bár gyönyörűek a kékes-zöldes lakkok, de mivel sok ilyen lakkom van, így most ezeket gyorsan kizártam. Bár a Love és a Coral Crush képen nagyon tetszett, mivel előbbi pinkesebbnek, utóbbi korallosabbnak tűnt, élőben brutál piros és narancs színűek, így hiába szépek, de kihúztam a listáról e két delikvenst is. Mivel a pinkes lakkok a kedvenceim nem maradt sok választásom, főleg a Love Crush kiesése után, de még így is nehezen döntöttem a Pink és Candy Crush között, végül előbbi nyert, mert gyönyörűséges! De tényleg annyira nehéz volt a döntés, hogy a Candy Crush megvételét is erősen fontolgatom azóta. :$






A 6ml-es üvegcséért 2.290Ft-ot kérnek, nem találom valami jó aránynak, de mégis azt mondom megérte. A lakk egy-egy vastagabb rétegben is jól fed, de én kettőt használtam a tökéletes eredményért. Az ecset viszonylag széles, de jól lehet használni. A második réteg picit lassabban, de még így is gyorsnak mondható. Negyedik napja van a körmeimen, semmi kopás nem látszik. Hogy ez a lakk saját érdeme-e vagy azért az alaplakk is besegít azt nem tudom, de én azt vettem észre, hogy sokkal többet bír egy sima lakkhoz képest ezt a textúra. Lemosásáról majd később, remélem nem fogok nagyon megszenvedni vele. :D 
A pink alapszín sok-sok ezüst csillámmal és pici kör alakú glitterrel egészül ki, aminek hála mesésen csillog a lakk. Viszont az eredeti, valós színét a képek nem adják vissza, ennél élénkebb a valóságban és a pink szín is jobban dominál. Csak ajánlani tudom, hogy nézzétek meg az összes színt a boltban, bár ennek az a hátránya, hogy tuti nem jöttök majd ki üres kézzel. ;D





Összességében nagyon örülök, hogy megvettem, mert szuper minőségű és gyönyörű lakk! Nagyon megszerettem, simán elképzelhető, hogy ez lesz az első lakkom, ami utolsó cseppig el fog fogyni. :)

Hogy tetszik Nektek? Melyiket vennétek meg?