Személyes ¤ Blogger Kerekasztal - Karácsonyi Kiadás

Először is azzal kezdeném, hogy remélem mindenkinek nagyon kellemesen telt el a karácsony! Nekem mindenképp, talán észre is vettétek, hogy bizony a blog közelében sem jártam az elmúlt napokban. :) Mindenesetre most újfent itt vagyok és a címből szerintem páran sejtitek is, hogy mit szeretnék most megosztani Veletek, de akik mégsem hallottak még erről, azoknak pár szóban most gyorsan összefoglalnám.


Anna álmodta meg ezt a kezdeményezést, melynek dióhéjban a lényege az, hogy időnként felkér néhány bloggert, hogy beszélgessük egy kicsit, különböző témákról. A kérdéseket a résztvevők teszik fel, ezekből válogat Anna, valamint mindig bekerül egy olvasó által feltett kérdés is. Aztán mikor kikerül a bejegyzés a blogjára, bátran megválaszolhatja még bárki más is a kérdéseket hozzászólás formájában vagy kifejtheti a véleményét az adott témákról. 
Ezúttal a karácsony volt a központi témája a beszélgetésnek, így ehhez kellett a kérdéseket is igazítanunk és én ennek különösen örültem, mivel imádom a karácsonyt! Jobbkor nem is tudott volna meginvitálni Anna, szóval köszönöm neki ezúton is, hogy pont erre a körre hívott meg, illetve hogy egyálalán részt vehettem ebben az egészben! :)
A teljes bejegyzést az alábbi linkre kattintva érhetitek el, remélem így karácsony után is érdeklődve olvassátok majd (habár nálunk most szakad a hó, úgy hogy nekem teljesen karácsonyi hangulaton van még) és Ti is megválaszoljátok majd a kérdéseket!

Manikűr ¤ Negative space

Ma egy olyan manikűrt láthattok itt, ebben a bejegyzésben, amilyen eddig még sohasem szerepelt a blogon! Ez nem más, mint a negative space technika, melynek lényege, hogy a lakkozás során hagyjunk csupaszon tetszőleges formájú és méretű területeket. Már egy ideje izgatta a fantáziámat egy ilyen lakkozás, most a hétvégén pedig végre volt időm kipróbálni és lehetőségem lefotózni, így hát most meg is mutatnám, hogy miképp sikerült az első ilyen próbálkozásom!
Ennél a technikánál sokszor érdemes alaplakkal kezdeni, mert így szép fénye lesz a csupasz körmünknek, de vannak olyan esetek, ahol hiába kennénk fel az alaplakkot, utána úgyis csak leszedné azt a körömlakklemosó. Nálam is ez volt a helyzet, ugyanis én először felkentem a fehér lakkot, majd utána "rajzoltam" meg a mintákat lemosóba mártott ecsettel.




Szerintem így azért nehezebb alkotni, de nem lehetetlen, csak türelem és biztos kéz szükséges hozzá. Meg egy kis fantázia, ami nálam most kimerült egy szívecskében és egy háromszögben, de kérlek Titeket, nézzétek ezt most el nekem az első próbálkozásom címén! :D 
Bár nem szükséges, de én most a minták szélét körberajzoltam a kisujjamon is látható ezüst lakkal, mert szerintem így szebbek, hangsúlyosabbak lettek. Majd pedig kaptak egy-egy réteg fedőlakkot, egyrészt, hogy ne domborodjanak annyira ki a szélek, másrészt, hogy szép fényt kapjanak a csupasz körömfelületeim. 
A hüvelyk- és a mutatóujjamra pedig az új és egyben első, Rival de Loop lakkom került - csodaszép kis darab! Bár elkél alá egy alaplakk, én most először direkt azt akartam kideríteni, hogy miképp szerepel anélkül. Három réteggel értem el ezt a hatást, nekem nagyon tetszik így is, de legközelebb majd kipróbálom valamilyen alappal is azért.

Használt lakkok:
Rita Ora for Rimmel - 703 White Hot Love
Essence Colour&Go - 80 Icy Princess
Rival de Loop - 04 Million Diamonds
Essence Studio Nails - Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek ez a manikűr? És ez a technika? Ti készítettetek már valami hasonlót?

Kis dolgok - nagy örömök

Novemberben néhányszor rám mosolygott a szerencse és hamar meg is kaptam a nyereményeimet, viszont a blogon még nem volt lehetőségem megmutatni ezeket - egészen mostanáig! Úgy hogy most nem is szaporítanám tovább a szót, hanem inkább rögtön meg is mutatnám, hogy miket nyertem, illetve még két olyan apróságot, melyek szintén mostanában csempésztek egy kis örömöt a szürke hétköznapjaimba! :)


Nem volt nehéz mostanáig nem háborítgatnom ezeket a csodás kis tartokat, mivel nincs mécsesem, amivel begyújthatnék alájuk! :D Mindenesetre még így is elképesztő módon beillatozzák a szobámat! Ezeket a szépségeket Katy-től nyertem, aki anno hatalmas meglepetést szerzett nekem, mivel oly módon nyertem, hogy még egy régebbi bejegyzéséhez kommentáltam. Tehát meglepetés volt ám a javából, hát még akkor, mikor megkaptam a csomagot, ugyanis bár 5 db-ot nyertem, 6-ot kaptam. Katy volt olyan drága, hogy meglepett a Bahama Breeze-zel, amelyet még egyszer régebben említettem neki egy hozzászólásomban, miszerint megbántam, hogy nem vettem meg, mikor a boltban találtam, mert utána már persze nem volt belőle egy darab sem. Ez a figyelmesség még jobban megmelengette a szívemet, köszönöm szépen ezúton is Katy! :) Egyébként Katy az 5 kedvencét válogatta össze és azt kell hogy mondjam, nagyon egy az ízlésünk, ugyanis mind nagyon-nagyon tetszik nekem is! :)


A Pick nyereményjátékán nyertem ezt a vaníliás wellness szettet. Nem is tudtam, hogy ilyet is lehet nyerni, így miután megnyertem, szétnéztem, hogy milyen más dolgokat lehet még nyerni. Jól meglepődtem, mikor láttam, hogy Max Factor sminktermékeket is szerepelnek a nyeremények között. Egy pillanatra még át is futott a fejemen, hogy miért nem azt nyertem inkább, no de most jön a slusszpoén...


...legközelebb ugyanis ilyet nyertem! :D Így már teljes volt a boldogságom, főleg azért, mert ha emékeztek még, pórul jártam Glamour-napokon, mert nem tudtam, hogy kellene már szempillaspirál, miután pedig rájöttem erre, már nem volt Max Factor kuponom. Pedig nekem ugye ezek a kedvenc spiráljaim, szóval most jött az utánpótlás. Az pedig csak hab a tortán, hogy még egy szép kis szemhéjpúder-palettát és egy szájfényt is kaptam mellé.


Itt már mutattam, hogy a DM-ben sikerült kiváltanom egy téli bögrét, de azzal a lendülettel el is fogyott majdnem az összes pontom. Viszont egy őszi bögrét is nagyon szerettem volna még, így anyukámat hívtam segítségül. Neki szerencsére rengeteg pontja volt a kártyáján és nem is aprózta el a dolgot, mert vagy 6 bögrét kiváltott egyből. :D Így hát őszi bögrém is lett, melyet akárcsak a télit, szintén imádok!


Nórikámmal novemberben ellátogattunk az újonnan nyílt Szeged Nova áruházba és ha már ott voltunk, hoztunk magunkkal szuvenírt. Stílszerűen az új sminkmárka, a Rival de Loop állványáról válogattunk, ahonnan én végül csak ezt az egy lakkot tettem a kosaramba. Ugye milyen kis szépséges darab?! :) Már ki is próbáltam és nagyon tetszik, gyönyörűen mutat a körmökön (is)!

Nektek milyen apróságok okoztak örömöt mostanában?

Egészítsd ki! - Karácsonyi buli szett

Juhú, nemsokára itt a karácsony! :D Én már nagyon várom, ezért is szerepel most ebben a bejegyzésben egy karácsonyi buliba való szett! Elvégre a jövő hét az már mindjárt itt van, s azzal együtt a céges karácsonyi bulik is. S bár a miénk elvileg nem lesz ennyire formális, de ahol mégis ilyen lenne, illetve ahol nem rögtön munkaidő után lesz megtartva a parti, ott egy ilyen outfit szuper választás lehet, mert elegáns is, csinos is, ugyanakkor "ünnepies" és egyáltalán nem túlzó vagy hivalkodó!
Tudom, hogy a kisfekete ilyenkor nagyon népszerű választás, de én éppen ezért egy világos, fehér szettet állítottam most össze. :) Illetve egy piros vagy egy zöld ruha viselése még szintén nagyszerű ötlet lehet, de nekem most a fehér és arany párosa felé húzott a szívem, valamint szerintem ez a színkombó azért több embernek áll jól, mint a piros vagy a zöld. 
Egyértelműen az arany szoknya dominál ebben a szettben, éppen ezért is választottam nagyon letisztult és egyszerű darabokat mellé. A fehér felső nyakrészén a gyöngyös dísz szerintem éppen elég "ékszer" ehhez a szoknyához kiegészítőül, a fehér blézer pedig még tovább finomítja az összhatást. Persze egy-két arany gyűrű, mint például ez a cuki, rénszarvasos darab, azért még bőven elfér mellette! A piros cipellővel pedig fokozni próbáltam a karácsonyi hangulatot - szerintem szépen megkoronázza ezt a visszafogottan csillogó szettet!


Ehhez a szetthez én vagy egy feltűzött vagy egy klasszikusabb, nagy hullámos frizurát képzeltem el. Sminkfronton is két verziót vizionálok magam elé: szájhangsúlyos esetben egy piros rúzst, szemhangsúlyos esetben pedig egy arany tusvonalat kennék/festenék fel. Bár lehet, hogy a kettő együtt sem lenne még túl sok. A körmeimre pedig szintén e két szín közül választanám valamelyiket! 
E szetthez egy kabát és egy harisnya még "alapfelszerelés", illetve egy táska sem ártana, hiszen mi, nők, abban hordjuk a fél életünket ugyebár. :) De ezeken kívül maximum még egy sállal egészíteném ki - na és Ti? :)

Hogy tetszik Nektek ez az összeállítás? Ti milyen frizurát/sminket/manikűrt választanátok e szett mellé?

Az "Egészítsd ki!" eddigi részei:

Karácsony a TBS, a LUSH és a BOMB Cosmetics háza táján

Emlékszem, mikor régebben még meglehetősen személytelennek, unalmasnak, sőt, még cikinek is tartották az emberek, ha valaki testápoló szerekből összeállított ajándékcsomagot mert ajándékozni bárkinek is a családtagjain kívül. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ezeknek az időknek már vége és manapság már egyik fentebbi jelző sem állná meg a helyét. Legalábbis én biztosan nem sértődnék meg, ha valaki egy lentebb látható csomaggal lepne meg, de szerintem sokan így vagyunk még ezzel! :D Hiszen amellett, hogy praktikusak és hasznosak, még ráadásul mind nagyon szép csomagolású is és hát persze ne feledkezzünk meg a mennyei illatokról sem! 
Az alábbi 3 márka, melyek kínálataiból válogattam, ugyanis mind híres ezekről a tulajdonságokról! Míg a praktikusságuk megkérdőjelezhetetlen (hiszen ki ne használna el egy finom tusfürdőt, kézkrémet, testvajat, fürdőgolyót), addig a dekoratív mivoltukról már most, a képek alapján is meggyőződhettek. Az isteni illatuk pedig szintén nem lehet kérdéses, de aki kételkedne ebben, az gyorsan térjen be egy üzletükbe - garantálom, hogy ezt nem fogja megbánni senki sem. ;)
Most pedig következzen néhány ajándékcsomag a The Body Shop, a LUSH és a Bomb Cosmetics kínálatából. Mint majd láthatjátok is, nem kell vagyonokat kiadni egy-egy szép csomagért, szóval ha nincs más ötletetek, hogy mit vegyetek anyukátoknak, húgotoknak/nővéreteknek, barátnőtöknek, sógornőtöknek, unokatestvéreteknek, akkor egy ilyen ajándék szuper választás lehet!

The Body Shop

2.890Ft

3.190Ft

3.990Ft

4.190Ft

4.290Ft

4.890Ft

5.990Ft

5.990Ft

7.590Ft

12.990Ft

LUSH

2.790Ft (300g)

2.990Ft (165g)

3.490Ft (320g)

4.290Ft (400g)

5.390Ft (360g)

5.590Ft (255g)

6.390Ft (520g)

6.390Ft (460g)

9.790Ft (350g)

12.290Ft (1.000g)

BOMB Cosmetics

950Ft

990Ft

990Ft

1.590Ft

5.290Ft

5.290Ft

5.290Ft

5.290Ft

5.290Ft

5.290Ft

Én már a csomagolásuk láttán elolvadtam, hát milyen cuki már az összes, nem?! :) És akkor a beltartalomról még szó sem esett - ilyen ajándéknak csak örülni lehet szerintem. :)

Nektek melyik tetszik legjobban? Szoktatok ilyesmit adni ajándékba?

Idei sapkaszemlém

Van néhány vesszőparipám, az egyik ilyen, a télen rendszeresen jelentkező nagy sapkaproblémám. Egyszerűen nem találok olyan sapkát, ami tetszik is és jól is áll. Így hát minden télen először felmérem interneten a boltok kínálatát, majd reménykedve útra kelek, hogy felkutassam és felpróbáljam a kinézett darabokat. Aminek általában az a vége, hogy csüggedten és persze sapka nélkül térek haza. Mert egyrészt nem is találom meg mindig az összes kinézett darabot, másrészt nem is mind úgy néz ki élőben, mint a képeken, harmadrészt pedig egyszerűen csak nem állnak jól a fejemen. 
Viszont hiába az immár évek óta tartó, eredmény nélküli keresgélésem, bizony idén is útra fogok kelni, hátha végre megtörik az átok és idén már egy meleg, puha és cuki sapkába tudom majd bújtatni a fejemet! :) Így hát most ismét bizakodva írom ezt a sapkaszemlés bejegyzést és reménykedem abban, hogy a lentebb látható darabok közül valamelyik elnyeri majd a tökéletes sapka címet!

Bershka - 1.395Ft

F&F - 2.890Ft

H&M - 1.990Ft

H&M - 3.990Ft (kesztyűvel)

Orsay - kb. 2.000Ft

Stradivarius - 2.595Ft

Tally Weijl - kb. 2.500Ft

Terranova
Mint látható, nekem még mindig az egyszerű, kötött, fehér vagy más világos színű darabok tetszenek legjobban, de például már kettő, teljesen egyszerű, sima, viszont annál szőrösebb darab is bekerült a kedvenceim közé. Kíváncsi leszek ezekre majd, hogy milyenek a valóságban. 
Nektek melyik a kedvenc stílusotok, ha sapkáról van szó? Ebben a posztban tavaly már bemutattam valaemennyit, ha emlékeztek - ha meg nem, akkor katt és eldönthetitek, hogy melyik jön be a legjobban Nektek! :)

Szóval, Nektek milyen stílusú sapkák jönnek be a legjobban?

Manikűrvadász 13. forduló

Most először alaposan megcsúsztam a Manikűrvadásszal, de hát "jobb későn, mint soha" ugyebár. :) Eleve már a jelentkezésről is lemaradtam (megint), valahogy nem számítottam rá olyan hamar az előző forduló után, így hát mikor bevillant múlt héten, hogy talán mostanában kell majd jelentkezni a következő fordulóra, alaposan meglepődtem, mikor megláttam, hogy az már le is zárult. Persze most is megpróbáltam bekönyörögni magam a jelentkezők közé és Andi, a MyMomentNails blog írója és a jelenlegi kör háziasszonya szerencsére meg is engedte, köszönet érte. :)
Száz szónak is egy a vége, végül a speciális helyzetnek köszönhetően Annával egymástól vadászhattunk ezúttal. Amit egyáltalán nem bánok, sőt! Nagyon is, hogy örültem, mivel Anna szépséges manikat szokott készíteni! Így csupán annyi nehézségem akadt most, hogy le kellett szűkítenem a kört egyre. Végül erre a manikűrre esett a választásom, mivel pár napja pont egy hasonló tetszett meg nagyon (olyannyira, hogy az inspirációs bejegyzésembe is beletettem). Persze sikerült elrontanom, de ne szaladjunk ennyire előre. :D Előbb nézzük meg Anna azon lakkozását, amelyet végül levadásztam!
Az eredeti manikűr:


És az én változatom:




Ez a manikűr azzal fogott meg, hogy egyszerű, de mégis nagyon szép! Anna sok hasonló, "egyszerű, de nagyszerű" manit szokott alkotni, nem is csoda hát, ha ezek mind tetszenek is nekem, mert ezek a kedvenceim. :) Az eredeti, menta-ezüst párosát fehér-arany kombóra cseréltem, illetve a pöttyök nálam a középső ujjamról is visszaköszönnek. Valamint a hüvelykujjamon a háromszöget szintén pöttyökből építettem fel. Nos, hogy mit rontottam el? Bizony, a pöttyök méretét. :D Túl nagyok lettek, az eredeti elképzelésemnél, azaz az eggyel kisebb fejű pontozónál kellett volna maradnom. De sebaj, ez most már így alakult, remélem azért ennek - és a gyér reggeli fényviszonyok miatti halovány képek - ellenére azért tetszik Nektek valamelyest e lakkozásom. :)

Használt lakkok:
Rita Ora for Rimmel - 703 White Hot Love
Max Factor Max Colour Effect Mini - 01 Ivory
Hogy tetszik az én változatom?

Hogy tetszik az én változatom?
Nézzétek meg a többiek munkáit is!