Egy szuper dupe lakk: Catrice - 45 Kitch Me If You Can

Mikor a legutóbbi zsákmányolós bejegyzésemben megkérdeztem, hogy melyik termékről legyen először bejegyzés, ez mellett tettétek le legtöbben a voksotokat. Persze én is ezt szerettem volna legelőször megmutatni Nektek, mivel már a boltban sikerült beleszeretnem. Éppen ezért is vettem meg teljes áron, pedig ez nagy szó, mivel legtöbbször akciósan veszek lakkot, valamint ilyen árfekvésűt eleve még ritkábban szoktam vásárolni. De aztán jött a csalódás az Essence kifutó termékeiben, így aztán fogtam ezt a kis szépséget, amit már annyiszor visszatettem a polcra és megvettem!


Most hogy így végiggondoltam, szerintem ez kb. a 2. lakk, amit a Catrice-től vásároltam. Nem mintha bármi bajom lenne velük (csodás színek találhatók a kínálatukban), talán csak az áruk volt az, ami visszatartott, hiszen mint említettem már, mindig is sokkal szívesebben vásároltam akciós vagy simán csak olcsóbb lakkokat.
Tetszik az üvege, egyszerű, letisztult, a legfontosabb információk megtalálhatók rajta (bár kissé nehezen olvasható a szöveg az átlátszó háttér miatt), az összetevőket pedig a hivatalos oldalon nézhetjük meg. Az ecsete nekem nagyon bejön, vékony, lapos, egyenes; szépen és könnyen lehet vele dolgozni.



A 10ml-nyi átlátszó alapban sok-sok rózsaszín, hatszögletű glitter és megannyi pici holografikus glitter úszkál. Nem kell nagyon halászgatni a glitterekért, legalábbis nekem első merítésre is egy körömre elegendő mennyiség került az ecsetre, viszont a körmön való egyenletes eloszlatásához már ügyeskednem kellett. 


Na és akkor most ugrik a majom a vízbe! Ez a lakk ugyanis okkal keltette fel a figyelmemet. Még anno Erzsinél láttam meg az OPI Mariah Carey kollekciójának egyik darabját, mely azonnal megtetszett, ez volt a Pink Yet Lavender nevű kis csoda. És láss csodát, ez a darab nagyon-nagyon hasonlít rá! Így tehát most még jobban örülök, hiszen már régóta vágyakoztam az után a lakk után, ez pedig szerintem egy nagyon jó dupe-ja annak és hát az sem mindegy, hogy 800Ft-ért lett az enyém, míg ugye az OPI kb. 2.500Ft-omba került volna. És van itt még valami: nem csak az OPI-nak, hanem egy Essie és egy H&M lakknak is a dupe-ja a Kitch Me If You Can! Nézzétek csak:

Catrice - Kitch Me If You Can, OPI - Pink Yet Lavender, H&M - Prim and poper, Essie - A Cut Above

Érdemes megnézegetni a swatch-okat a többi lakkról, szerintem nagyon hasonlít mindre a Catrice lakk és egyébként ez a legolcsóbb is a 4 közül!
Mivel már Erzsinél is a sötét alapon tetszett jobban, így elsőre én is egy ilyenre kentem fel. A NYC 266-os Battery Park Purple lakkját választottam. Ezt már itt mutattam egyszer egy manikűrben, igazából mást nem is tudok elmondani róla (és azt hiszem amúgy sem kapható már), még mindig szeretem, jó kis lakkjai vannak a NYC-nek! Két réteget kentem fel belőle, így egy nagyon sötét lila színt kaphatunk, a képeken már-már a feketéhez közelít, de a valóságban szépen előjön a fényekben a mély padlizsán színe. A Catrice lakkot egy rétegben kentem fel a körmeimre, szerintem szépen érvényesül ezen az alapon! Gyönyörűen csillognak a kis glitterek és egyáltalán nem állnak el, pedig ezekre már nem kentem fedőlakkot. A többi körmömre kénytelen voltam, mert néhány buborék megjelent itt-ott, de egyébként ennek a lakknak önmagában brutális fénye van! A Catrice lakknak sem lehet oka panaszra ez ügyben, a tartósságáról viszont még nem tudok érdemben nyilatkozni, majd kiegészítem a későbbiekben a bejegyzést ezzel az információval is.





Elnézést a körömágyamért, a képeken láttam csak, hogy ilyen kiszáradtnak látszik. Inkább nem kezdtem el szerkesztgetni, mert szerintem a végére tuti valami katasztrófa sült volna ki belőle. :D
Összefoglalva tehát teljesen meg vagyok elégedve, úgy érzem, igen jó vétel volt ez a Catrice lakk. Nagyon tetszik, biztos, hogy sokat fogom használni, főleg most, hogy ilyen rövidek a körmeim, mert ezekkel aztán már tényleg nem sokat lehet kezdeni sajnos. :S :D

Használt lakkok:
NYC In a Minute - 266 Battery Park Purple
Catrice Ultimate Nail Lacquer - 45 Kitch Me If You Can
Essence Studio Nails Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek ez a lakk? Ti milyen színre kennétek fel? Szeretitek a Catrice termékeit?

No Inhibition 12 Wonders multifunkcionális hajápoló - első benyomás

Különleges poszt ez a mai, mivel most először történt olyan, hogy megkeresett egy cég, miszerint tesztelném-e a terméküket! Örömmel mondtam igent, mivel a levélben leírtak rögtön elnyerték a tetszésemet.
A Brillantis Kft. professzionális, olasz fodrásztermékeket forgalmaz, melyek eddig csak fodrászok számára voltak elérhetők. Azonban tavaly decemberben megnyitották első üzletüket a Budagyöngye bevásárlóközpont I. emeletén. Itt, a HairStore Hajápolási Szaküzletben lehet megvásárolni a különböző ápoló és formázó termékeket és már csak azért is érdemes betérni ide, mivel ingyenes tanácsadást és állapot felmérést is nyújtanak.
Mivel nem budapesti vagyok, így sajnos nem tudtam személyesen bemenni az üzletbe, tehát látatlanban küldtek nekem egy terméket. Bár nem ismerem a teljes kínálatukat, de szerintem nem is tudtak volna jobbat választani számomra, ugyanis egy multifunkcionális hajápoló terméket kaptam. Egyrészt amúgy is pont nagy keresgélésben voltam, másrészt pedig szeretem az olyan produktumokat, melyek egyszerre több hatást is nyújtanak. Nem szeretek ugyanis azzal vesződni, hogy 4-5 különböző dolgot kenek-fújok a hajamra, melyekből még lehet, hogy le is kell mosni valamelyiket. 


Itt aztán ilyennel nem kell időt tölteni, csupán a törülköző száraz hajra kell egyenletesen felvinni és készen is vagyunk. Ráadásul nem 2, 3 vagy 4, hanem rögtön 12 hatást biztosít. Hogy ebből mennyi fog beteljesülni, azt majd csak hosszabb tesztelés után tudom majd biztosabban elárulni, de most az első benyomásaimat osztom meg Veletek, melyek azonban meglehetősen pozitívak! :) 
A No Inhibition 12 Wonders nevű, "leave in" kondicionáló styling termékét kaptam meg. A külseje egyszerű, de a hajlított vonala és a fekete-lila-ezüst színkombináció nekem nagyon tetszik és szerintem jól illik egy professzionális termékhez. A hátulján kapott helyet a magyar feliratos címke, ezen és magán a tubuson minden információ megtalálható.




12 azonnali hatás:
1.Helyre állítja mindegyik hajtípus szerkezetét.
2. Megszünteti a haj gubancait.
3. Védi a hajvégeket.
4. Véd a hő ellen.
5. Hosszantartó tartást biztosít.
6. Megkönnyíti a haj kifésülését.
7. Magas fényt kölcsönöz a hajnak.
8.Volument ad a hajnak.
9. Megkönnyíti a hajsütő használatát.
10. Védi a hajszínt és megnöveli a szín intenzitását.
11. Védelmet nyújt az UV sugárzás ellen.
12. Lesimítja a kutikulát.

A spray kiszerelés praktikus, de csak akkor, ha a tenyerükbe fújjuk a nem túl folyós terméket, majd úgy oszlatjuk el a hajon. Így ugyanis tökéletesen egyenletesen tudjuk ezt megtenni, s elkerülhetjük, hogy egy területen koncentrálódjon az egész, ami ugye a spray kiszerelés általános problémája lehet. Olyan 10 fújás elég is volt a sok és hosszú hajamra, így azt hiszem jó sokáig elég lesz, hiszen 140ml-t tartalmaz. Az illata nagyon finom, másnap is éreztem még a hajamon. 


A felvitele után kifésültem a hajamat, ami könnyebben ment, mint máskor, majd megszárítottam a hajamat. Ilyenkor nem különösebben szoktam formázni, de máris láttam, hogy a hajtöveim megemelkedtek. A tapintása pedig sokkal selymesebb lett, mint máskor és szép fényt is adott neki. Jöhetett is a következő próbatételem, miszerint kibírja-e az alvást. Eddig ugyanis már a hajmosás utáni napon szörnyen lelapult a hajam, de jelentem, ebben is szépen muzsikált; egyértelműen látszott a különbség, s nemcsak másnap, hanem még az azutáni napon is. Külön öröm még, hogy nem szállt a hajam össze-vissza, mint az mostanában szokása, kíváncsi vagyok, hogy ezt is e terméknek köszönhetem-e! A hajvasalás könnyen és gyorsan ment, remélem valóban védeni fogja a hőtől a hajamat a későbbiekben!


Összességében én tehát már most elégedett vagyok ezzel a termékkel! Valóban láthatók és érezhetők már egy mosás után is a hatásai, így örömmel fogom a továbbiakban is használni és kíváncsian várom a hosszú távú hatásait!

Ti milyen termékeket használtok a hajatokra? Szeretitek az ilyen termékeket?

Bár a terméket tesztelésre kaptam, de ez semmilyen szinten sem befolyásolta a véleményemet, a fentebbiekben csakis az őszinte véleményemet olvashatjátok!

Sorozatok, amiket néztem, nézek

Tegnap nagyon kedvetlen voltam és ehhez csak hozzájárultak az olyan kis dolgok, mint hogy nem találtam az H&M-ben a fb-on egyik nap mutatott édes kis ecsetet vagy hogy csak nem akar összejönni az álom fekete táskám megszerzése. És akkor a hófúvásról, majd a későbbi hószakadásról már ne is beszéljünk. Ilyenkor csak egy valami tud jobb hangulatba varázsolni: egy jó sorozat!
Ahogy észrevettem már, nem kevesen vagyunk a blogközösségben, akik hétről-hétre várjuk a különböző sorozatok legújabb részeit; hiszen hol egy bejegyzésben, hol egy kommentben kerül megemlítésre egy-egy sorozat. Így hát fogtam magam és összeszedtem, hogy én melyeket néztem/nézem és hogy ezekről mi a véleményem!
Igyekeztem spoilermentesen fogalmazni, de aki nagyon fél attól, hogy idő előtt megtud valamit, az inkább hagyja ki az adott sorozatot!
Először azokat említeném meg, amiket még régen, általános iskolás és fiatalabb középiskolás koromban néztem. Jó kis évek voltak azok (és nem csak a sorozatok szempontjából!)

Beverly Hills 90210

Nagyon szerettem ezt a sorozatot, mindig néztem otthon, suli után. Ha jól emlékszem végig adták a tv-ben, 10 évada volt és meglepően sokra emlékszem. Szerintem ez azt jelzi, hogy tényleg egy jó kis sorozat volt ez. Akkoriban még odáig voltam Dylan-ért (Luke Perry), de már nem tudnám megmondani mi tetszett benne...na jó, de tudom, a rosszfiús imidzse :D

Charmed - Bűbájos boszorkák

Szintén alig vártam suli után, hogy kezdődjön az újabb része a tv-ben. Bár a történet felpezsdítésére olykor nem a legjobb eszközöket választották a készítők, de végülis jó kis sorozat volt ez, a maga 8 évadával, az utolsó részére pedig pontosan emlékszem. Prue és Piper ereje között vacilláltam mindvégig, bár csak egy hangyányival, de előbbiét fogadtam volna el szívesebben. :)

Everwood

Csak 4 évadot élt meg és ha emlékeim nem csalnak, nagyon csalódottak voltunk barátnőmmel, mikor véget ért. :D Pedig így utólag visszagondolva picit depisnek tűnik és nem is emlékszek rá túl pontosan, de ez talán csak azt jelenti, hogy újra kellene néznem majd egyszer. :)

Friends - Jóbarátok

10 évadról beszélünk, mégis a mai napig bármikor szívesen nézem újra akármelyik részét és ugyanúgy tudok rajta fetrengeni a röhögéstől. Hihetetlenül népszerű volt és talán pont azért, mert egyáltalán nem volt valószerűtlen a történet vagy a szereplők. Máig része vagyok annak a tábornak, aki rendületlenül várja a Jóbarátok filmet, habár ennek esélye sajnos az évek múlásával egyre inkább csak csökken.

7th Heaven - Hetedik mennyország

Nagyon szerettem ezt a sorozatot is, ahogy sokan mások is, így aztán 11 évadot készítettek belőle. Ez azonban nem volt egy jó ötlet, a vége felé sokat vesztett népszerűségéből és ezt meg tudom érteni, sajnos elfáradt a sztori. De azért szép volt, jó volt.

Most következzenek azok, melyeknek csak pár éve lett vége és én pedig az összes részüket tisztességgel végignéztem!

Gossip Girl - A pletykafészek

6 évadot élt meg és egész jól megtartotta a kezdeti hangulatát, az izgalmakat, bár azért volt-egy két dolog, ami nagyon nem kellett volna bele, gondolok itt arra, hogy már mindenki összejött mindenkivel a végére :D Szóval éppen elég volt az a 6 évad, egyedül csak a szebbnél-szebb ruhák, cipők, táskák és ékszerek hiányoznak! Jut eszembe: bár lehetett sejteni, de azért meglepett Gossip Girl személye. :)

Desperate Houewives - Született feleségek

Ez az egyik olyan sorozat, ami nagyon jó volt végig, de pont az utolsó, azaz a 8. évad végét sikerült elrontaniuk - legalábbis szerintem. Mindig történt valami, bár kissé hihetetlen dolgok is, de hát annyira nem lettek volna izgik az olyan konfliktusok, hogy a szomszéd kérés nélkül kölcsönvette a fűnyírót vagy hogy valaki megint ellopta az újságot. A poénok, a karakterek jók voltak, Gaby volt a kedvencem. :)

Alább azokat a sorozatokat találjátok, melyek jelenleg is futnak, én pedig hétről-hétre várom legújabb részeiket!

Pretty Little Liars - Csinos Kis Hazugságok

A 4. évad vége felé járunk, de állítólag még vagy 2 évadot berendelt a stúdió, csak azt nem értem minek?! A kezdeti izgalom már sehol sincs, csak nyújtják, mint a rétestésztát. Egy-egy részben jó, ha van 1 perc, amiben érdemi dolog is történik. Mivel jelenleg több sorozatban is szünet van, azok közül, amiket nézek, így követem folyamatosan az új részeket, de szinte unatkozok már a nézése alatt.

Glee - Sztárok leszünk

Ez a sorozat is egyre fárad, Cory halálával pedig már sosem lesz ugyanaz. Az 5. évadnál tart, de én most el vagyok maradva pár résszel - ez is csak azt jelzi, hogy már nem valami izgalmas. Régen pörgősebb volt, több előadás is volt egy részben, sűrűn történt valami, mentek a versenyekre, ahol a többi énekkar feldolgozásai is nagyon jók voltak (Warblers <3) és eleve a riválisok is többet szerepeltek benne, szerintem ez sokkal érdekesebbé tette. Azért amik vannak benne feldolgozások, azok jók szoktak lenni, meg a hírességek vendégszerepeltetésével még fel lehet picit pörgetni (elvileg jön majd Chace Crawford), valamint a régiek feltűnésével még lehet egy kis sót vinni bele.

How I Met Your Mother - Így jártam anyátokkal


Biztos velem van a baj, de már ezt is csak azért nézem, mert tudom, hogy ezzel az évaddal (9.) vége lesz. A régebbi részeket végig lehetett röhögni, manapság csak egy-két jó poént sütnek el és egyébként miért néz ki úgy az anya, mint Lily?! :D

Awkward - Kínos

 
Az MTV-n fut ez a sorozat. Vicces, könnyed, semmi különös, ha épp vártok más sorozatokból az új részekre, akkor lessétek meg egy-egy részét, nem túl hosszúak és maguk az évadok (a 3. fejeződött be nemrég) sem azok, így sose unalmas. :)

Revolution


A 2. évad felénél járnak, hááát, jó pár résszel el vagyok maradva. Az első évad izgalmas volt, hiszen az alapsztori az, hogy minden elektronikus eszköz megszűnik működni. Azonban a 2. évadban már kissé hihetetlen dolgok kezdtek el történni, így aztán egyre ritkábban csekkoltam, hogy van-e már új rész, de majd szeretném folytatni, már csak azért is, hogy kiderüljön a pontos magyarázat a különös dolgokra. Egyébként a főszereplő kiscsaj nagyon idegesítő. :D

The Walking Dead


A sorozat, amiről nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog. Unalmas perceimben kezdtem el nézni, mert kíváncsi voltam az alapsztorira, jelenleg pedig ott tartok, hogy tűkön ülve várom a februárt, amikor végre jön majd a 4. évad legújabb rész. Ez az apokaliptikus téma eleve bejön nekem, remélem előbb vagy utóbb itt is jobban rámennek majd arra, hogy hogyan, miként történt ez az egész, mert nagyon kíváncsi lennék rá. A félévadzáró előtt picit bepunnyadt ugyan a sorozat, de a záróval jól felkavarták az állóvizet! A hangulata ugyan nyomasztó kissé, hiszen sosem tudhatod mikor mászik elő valahonnan egy éhes zombi és kit szemel ki magának, de épp ettől olyan izgalmas, még ha olykor szomorú is egy szereplő elvesztése. Daryl Dixon népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, nálam is ő az első, de Rick-et is nagyon kedvelem. :)

Game of Thrones - Trónok harca

Már mikor mondogatta nekem egy ismerősöm, hogy kezdjem el nézni, biztosan tetszeni fog, de csak nem kezdtem neki. Aztán ősszel - ki hitte volna, de szintén az unalom uralta óráimban - nekikezdtem és pár nap alatt kivégeztem a 3 évadot. Persze ez akkor jó volt, de azóta csak szenvedek, hiszen hol van még a 4. évad. :D Izgalmas, tele van nem várt fordulatokkal - már csak azért is, mert az író nem kíméli a pozitív szereplőket sem. Azért remélem A Férfi még sokáig húzza majd :D

Van pár olyan sorozat is, melyeket ugyan lelkesen vártam és néztem, végül csalódtam bennük és a felüknél többet nem is láttam belőlük.

Lost - Eltűntek

Nem volt kérdés, hogy elkezdjük majd nézni, mikor elkezdték játszani a beharangozóját. Nagyon izgalmasnak ígérkezett és valóban az is volt - az elején. Aztán egyre több lett a rejtély, egyre több kérdés merült fel, melyekre azonban a válasz csak nem akart megérkezni. (És ahogy olvastam némelyikre a sorozat befejeztével sem sikerült meglelni a választ.) Talán éppen ezért is esett vissza nagyon a nézettsége az utolsó két évadra, engem is elveszítettek kb. a 3.-4. körül. Kár, hogy itt is fellépett a rétestészta-effektus, mert az alapsztori szuper volt.

Heroes - Hősök

Izgalmas sztori, jól kitalált szereplők, de nagyon gyorsan elkezdett leépülni a sorozat. 4 évadig jutott, én a felénél egy picit tovább követtem. Viszont kezdett zavaros lenni az egész, így lassan abbamaradt a nézése.

Végül akadnak olyan sorozatok is, melyekből ugyan megnéztem az első 1-2 részt, de annyira nem fogtak meg. Viszont nem kizárt, hogy majd egyszer újra elkezdem nézni ezeket.

Once Upon A Time

Túl sok nem rémlik, csak az, hogy milyen cuccban volt Jennifer Morrison. De az alapsztorija tetszik.

New Girl

Zooey Deschanel - aki kissé...hmm...fura - beköltözik 3 pasi mellé, mert a volt pasija megcsalta.(?) És kiállnak mellette a srácok. Mert kell a tv? Összesen ennyi ugrik be róla.

Ravenswood

A Pretty Little Liars spin-off sorozata ez, akkor néztem meg az első részt (és a második felét), mikor épp szünet volt a PLL-ben. Sajnos van egy kis előítéletem a sorozat felé, mivel a PLL készítőit jól ismerem már, azaz valószínűsíthető, hogy most lesz benne 4 évadnyi rejtély, mire kiderül végre egy fontos(nak tűnő) információ. :D Szóval annyira nem hozott lázba.

The Tudors - Tudorok

Minden adott lenne, ahhoz, hogy nézzem ezt a sorozatot. És a minden alatt Jonathan Rhys Meyers-t értettem. :D Igazából másra sajnos nem is emlékszem abból az 1-2 részből, amit megnéztem..:$

És végül van néhány, amit csak tv-ben néztem, nem láttam az összes részüket, de ha úgy adódik, akkor szívesen megnézem, ha éppen nincs más dolgom/nem megy semmi jobb/unatkozok/nem tudok aludni és így tovább.

CSI- Las Vegas/Miami/New York


Ebben a sorrendben kezdtem el nézni, a kedvencem a Miami volt, de a legtöbbet szerintem a Las Vegas-ból láttam. Jó sztorik voltak, izgi volt várni a végét, ahogy összeálltak a kis részletek és kiderült a tettes. De igazából ennél többet egyik helyszínelős sorozat sem nyújtott. De ettől még népszerűek voltak, én is szívesen néztem, készült is belőlük rengeteg évad.

Bones - Dr Csont, Castle - ezekből jóval kevesebbet láttam, a helyszínelős sorozatokhoz nagyon hasonlóak, talán kicsit több bennük a főszereplők háttérsztorijai.
Azt le lehet szűrni, hogy engem egy jó pilot-tal tudnak megfogni és az izgalommal, érdekes történettel megtartani, no meg persze a jól kitalált szereplők sem utolsók.

Ti melyiket láttátok/nézitek ezek közül? Melyik a kedvencetek? Mit tudnátok ajánlani még nekem?

Kis zsákmányolás

Nekem a leárazások egyre kevésbé jönnek be. Amit kinézek előre, az valami csoda folytán a leárazás első napján eltűnik mind egy szálig, ami meg tetszik, az felpróbálva vagy nem áll jól vagy nem tetszik. És persze az S-es, M-es méretek a legnépszerűbbnek számítanak, így az esélyeim, hogy valami jó cuccot találják, még jobban lecsökkennek. Ilyenkor nagyon tudom sajnálni, hogy nem Budapesten élek, nem is tudjátok elképzelni, micsoda bőség zavara nekem ott egy pláza, vagy akár csak egy sima H&M is. :D
A lényegre térve, idén csak az ünnepek körül próbálkoztam meg a leárazásokkal, azóta alig-alig néztem be valahova, de gyorsan fel is adtam általában, mert mindig csak ugyanazokat a cuccokat találtam és a tömeg is egyre jobban zavar mostanában. Így inkább csak drogériás zsákmányolás lesz ez a mai - ott legalább sose kell csalódnom! :D


Két ruhadarabot azért megmutatok Nektek, mert mindkettőnek nagyon örültem, mikor rájuk találtam! 

Csillogó, halványkék felső - Orsay


Az Orsay kínálata meglehetősen tetszeni szokott, de persze mindig a legdrágább darabokat szúrom ki. Mindenesetre a leárazásokkor itt mindig körbenézek, s még az sem veszi el a kedvemet, hogy szánalmasan kicsi az itteni bolt kínálata, valamint alig kerül ki egy-egy újabb darab a leárazottak közé (és persze még mérethiány is van). Mégis megéri az a pár perc, mivel ilyen szép darabokra bukkanhatunk, ha mázlink van! Első pillantásra megragadott a színe és a csillogása, viszont mikor megfordítottam picit elbizonytalanodtam, de végül úgy voltam vele, hogy felpróbálom és majd meglátom tetszik-e vagy sem. Jelentem: beleszerettem! Valamivel több volt, mint 3.000Ft, de nagyon megérte.

Kivehető párnájú sportmelltartó - F&F

Mikor megláttam az F&F fb oldalán, hogy sportmelltartókat lehet kapni 1.950Ft-ért, el se akartam hinni, mivel egy ideje már vágytam egy szép, kényelmes darabra, de 6-7-8 vagy még több ezreket sajnáltam volna kiadni értük. Persze egyből elkezdtem gondolkodni, hogy eddig nem láttam az Active vonalat az itteni F&F-ben, így tehát nem voltam túlzottam lelkes, mikor elindultam a Tesco-ba. Végignéztem a leárazott cuccokat és sehol se találtam a sportmelltartókat, ráadásul közben az olyan darabokból sem találtam a méretemben, ami még tetszett volna, tehát a hangulatom újfent a béka feneke alá kezdett el süllyedni. Aztán megláttam egy síelő nő képét kicsit messzebb, a férfi osztály határán. És igen! Ott voltak mind, meglepően sok darab és sok méretben, de a lényeg, hogy a kinézett darabból is volt még! Gyors próba, tökéletes, szerelem. A színe rózsaszínes-barackos, megbolondítva egy kis neonnal, nagyon tetszik és szerintem már ezzel sikerült elérnem azt, hogy legyen kedvem mozogni, hiszen már ránéznem is öröm! Külön örülök, hogy pont ebből volt betétes változtat, számomra ugyanis így sokkal kényelmesebb.

A drogériás szerzemények közül csak a sminkcuccokat mutatom meg, szerintem a vattakorong-fogkrém-tusfürdő és társai annyira nem izgalmasak, viszont ha valamelyik nagyon beválik, hozhatok róluk majd teszteket. :) Például megvettem a Himalaya Herbals fehérítős fogkrémjét, kíváncsi vagyok rá, hogyan szerepel majd!


A Lovely Snow Dust lakkjai közül az aranyat és az ezüstöt szerencsére sikerült megvennem, a fehéret sajnos nem, de ezt már biztosan tudjátok a fb-ról, ugyanis ott jól kikeseregtem magam. :D Imádom őket, gyönyörűek!


A Maybelline régebbi Colorama lakkjai olyan jó minőségűek voltak, hogy mindenképpen be kellett szereznem néhányat az újak közül - bár még bevallom, nem próbáltam ki őket. :$ (Tudom-tudom, szégyellem is magam!) Ez a sárga lakk valószínűleg azért fogott meg, mert még nem volt soha igazi sárga lakkom, hiszen a nagyon halvány, nagyon pasztell Lovely lakkom aligha mondható annak. Az igazi korallra rég vadászom, az aranyra pedig mindig szükség van, mert az az egyik kedvencem. :)


A NYC lakkról már volt is bejegyzés, nagyon cuki darab, a mellette lévő Catrice pedig az Essence kifutó darabjai felett érzem csalódottságomat hivatott kiküszöbölni. :D Ez a lakk maga az álom topper, szerintem erről lesz leghamarabb bejegyzés!


A Moyra arany sand lakkjáról még nem írtam posztot, s nem titkoltan azért, mert kissé csalódtam benne. :( Mindazonáltal ha szeretnétek, írhatok majd róla egyet!
Végül egy rúzs, úgy értem egy RÚZS, nálam, egy haul posztban! Hívja valaki a tv-t meg a rádiót! Nem kell hozzá mind a 10 ujjam, hogy meg tudjam számolni, hány darab rúzsom van. De félre ne értsetek, nagyon is hogy szeretem e sminktermékeket is, csak éppen amellett, hogy a szememet jobban szeretem hangsúlyozni (ami mellég meg ugye nude száj dukál), még ráadásul kissé bátortalanul is nyúlok a merészebb színekhez, pedig egy szép fukszia vagy korall teljesen le tud venni a lábamról! Éppen ezért, mikor Annánál megláttam, hogy 600Ft-ért szerzett be Astor rúzsokat, amik ráadásul igen jól is muzsikáltak, el is mentem rögvest a Rossmann-ba, hogy megnézzem magamnak ezeket közelebbről. Az első üzletben nem jártam sikerrel, de az Árkádban nagy örömömre találtam párat az akciós kosárkában. Igaz, csak pár szín volt, de egyet találtam, ami tökéletesen nekem lett kitalálva, ez pedig a 102-es Catwalk Fuchsia. Szerencsére még volt belőle lefóliázott darab is, tehát nem volt kérdés, hogy meg is veszem 700Ft-ért! Hogy mi rejlik a fólia és a kupak alatt, az már egy másik bejegyzés története lesz! :)

Melyik tetszik a legjobban? Megvan Nektek valamelyik? Melyikről látnátok szívesen tesztet?

Vasárnapi Vágyakozás #5

Igaz, még odébb van a tavasz, de az időjárás szempontjából meg szinte már tavasz van, valamint jó néhány bolt polcán már ott figyelnek a tavaszi kollekciók darabjai. Így mikor böngészgettem a különböző honlapokon, az F&F oldalán belefutottam abba a ballonkabátba, amellyel már jó ideje kerülgetjük egymást. Először otthagytam, aztán nem volt a méretemben, sőt, még a tetejében le is árazták, így még nagyobb volt a fájdalmam. Most újra bekerült a kínálatba, s mivel ez a darab számomra tökéletesen megfelel minden tekintetben, ezért ha lesz a méretemben, akkor valószínűleg be fogom szerezni tavaszra, úgyis pont szükségem van már egy új tavaszi kabátra!


Kinek milyen tavaszi kabátja van? Kinek szereti még a ballonkabátokat?

Kék és rózsaszín manikűr

Éppen nagy körömnövesztésben vagyok, mivel megint sikerült párat leamortizálnom, így hozzájuk vágtam/reszeltem a többit is. A rövid körmök mindig okot adnak a fejtörésre, főleg úgy, hogy alapvetően a körmeim is kisebbek. Persze nem futamodok ám meg, és továbbra is azt vallom, hogy nem csak a sima lakkozás, plusz esetleg egy kis glitter a maximum, amit ki lehet hozni a rövid körmökből!


A manikűröm középpontjában álló NYC körömlakkot az akciós kosárkában találtam 1-2 hónapja, de nemrég még láttam belőle valamelyik Rossmann-ban, szóval elképzelhető, hogy találtok még belőle valahol, ha megtetszene! Szilveszterre akartam felkenni, de aztán egy fekete-arany manikűr mellett döntöttem. Most viszont egyből beugrott ez a lakk, így biztos voltam benne, hogy valahogyan szerepelni fog a manimban, s gyorsan meg is találtam a hozzá legjobban passzoló lakkot, egy Catrice darab személyében, ami egy Cosmopolitan mellé járt, így tehát már nem kapható.


A kék Catrice lakkot két rétegben kentem fel, majd a gyűrűsujjamra felvittem a NYC konfetti esőjét. Egy rétegben messze nem ennyi glitter kerül fel a körömre, ehhez az eredményhez tömörebben kellett felütögetnem, de összességében nem vészes a felvitele és egész gyorsan megszáradt. Az átlátszó alapban pink és halványkék picike, kör alakú glitterek úszkálnak, nagyon aranyosak. :) A kékekhez választottam az alapszínt, a pinkekhez pedig egy halványrózsaszín díszítőszalagot, mivel a glitterek színe körmöm kevésbé domináns, mint az üvegben, így ez jobban mutatott hozzájuk, mint a pink vagy fukszia szalag. Előbb a szalagokat ragasztottam fel a körmökre, de gyorsan rájöttem, hogy ez nem volt egy nyerő ötlet, mert utána nehéz a lakkot úgy felfesteni közéjük, hogy az ne folyjon rá a szalagra. Ezután már csak egy réteg fedőlakkra volt szükség.


Nekem tetszik ez a manikűr, olyan kis cuki és talán mintha még optikailag nyújtaná is a körmeimet. Jó viselni, mindig mozgatom az ujjaimat, hogy lássam hol a pink, hol a kék glittereket csillogni. :) Viszont sajnos nem sokáig fogom már nézegetni, mivel az egyik szalag kifakult valamitől. A szalagok élettartama egyébként a fedőlakkal hosszabbítható, de a végük még így is előfordul, hogy 1-2 nap után felpöndörödik, ezért jól oda kell figyelni lakkozáskor az alapos fixálás érdekében.

Használt lakkok:
Catrice Ultimate Nail Lacquer 530 Up In The Air
NYC Expert Last Nail Polish 154 Midnight Confetti
Essence Studio Nails Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek ez a manikűr? Ki gyarapítja még a rövid körműek táborát? Ti mivel szoktátok feldobni a körmeiteket?

Szempillaspirál Szerda - Max Factor Wild Mega Volume

Régen volt szempillaspirál teszt, meg tulajdonképpen bármilyen teszt is - s bár mint már említettem facebook-on, ez a fényképezőgépem elemproblémáinak köszönhető, de ez most mégsem tud vigasztalni. Egy-két képet sikerült még vele készítenem, de pont a szemem fotózása közben adta meg magát, így arról, hogy milyen is élesben a spirál, sajnos csak a telefonommal tudtam képet készíteni (viszont ezek nem lettek élethű képek). Remélem ezt elnézitek nekem, a lényeg szerintem amúgy is a szöveges részben rejtőzik. :) Ha minden jól megy, holnap ki fogom tudni cserélni a telefonos képeket fényképezőgéppel készültekre!
Ezt a szempillaspirált még azért kaptam, mert részt vettem a Max Factor egyik nyereményjátékán (ilyet se tapasztaltam még eddig máshol és ez is plusz egy ok, amiért annyira kedvelem őket), s már akkor kíváncsi voltam rá, hogy mit tud, de mivel még a kis Clump Defy spirálomat használtam javában, így eltettem a fiókba. Mostanában viszont úgy vettem észre, hogy kifogyóban van a kedvencem és picit mintha csomósodna is a benne lévő maradék festék, így hát előkerült ez a darab és...és most nem árulom el előre, hogy bejött-e vagy sem, de ígérem a végén kiderül! ;)

Max Factor Wild Mega Volume




Natúr

1 réteg

2 réteg

Csomagolás: tetszik ez a neonos zöldes-sárgás szín, jól illik a nevéhez, de ezen kívül nem is nagyon tudok sok más dolgot elmondani róla. A műanyag tubuson se az összetevők, se a kefe rajza nem található meg, csak a szokásos kis ezüst matrica, amin egy rövid leírást találhatunk és azt, hogy az összetevők listáját hol találjuk. Ez szinte felesleges is rá, mert úgyis lekopik hamar és a leírás sem árul el túl sokat. A vonalkód félig a kupakon van, így láthatjuk, hogy valaki felnyitotta-e már előttünk, s szintén itt olvasható a szín is. Ezen kívül néhány apróbb információ (mennyiség, szavatosság) található még a spirálon.
Szín: fekete.
Illat: szinte semmilyen illata sincs.
Mennyiség: 11ml.
Ár: 2.499 Ft.
Irritáció: nem okozott irritációt.
Tartósság: teljesen jól bírja egy napig, nem morzsolódott vagy pergett le. Nem vízálló, könnyen lemosható.
Használhatóság: a duci, homokóra alakú kefe sok festéket vesz fel, ezért le kell húzogatni a tubus széles száján a felesleget. Bevallom először kételkedve emeltem a szememhez, attól féltem, hogy mindenem összekenem majd vele, de jól meglepődtem, hogy milyen lágyan festi be a pilláimat és sehol egy csomó még csak fel se tűnt! A szemzugban lévő pillák kifestése sem okozott gondot. A festék állaga nagyon tetszik.
Ígéret: extrém pillák, vastagító, dúsító hatás.
Valóság: szerintem elsősorban hosszabbít, de azt nagyon szépen teszi és gyönyörűen elválasztja a pillákat, s persze szép feketévé is varázsolja őket, de a dúsítás az minimálisabb, legalábbis egy rétegnél. Azt leszögezem, hogy még nem volt olyan spirálom, ahol az egy réteg ennyire tökéletesen elég lenne, mint ennél. Nekem nagyon bejön ez a természetes, de mégis feltűnő hatás. Két réteggel már valóban dúsabb hatást érhetünk el.

Összességében nekem tetszik az a hatása, amit egy réteggel érhetünk el, ugyanakkor ez nem éppen az, amit alapból ígér, így megértem azokat, akiknek azért nem tetszik, mert szerintük átlagos pillákat ad egy rétegben. De mivel nekem pici, halvány pilláim vannak, így látványos már ez az egy réteg is, több réteggel pedig valóban dúsabb, vastagabb pillákat kapunk eredményül. Nagyon könnyű a használata és tetszik ez könnyedség, lágyság, amit a használata során tapasztalok. Most ezt használom a mindennapokra és szerintem ez így is lesz, míg ki nem fogy. Ha látványosabb, drámaibb pillákat szeretnék, akkor viszont szerintem egy másik spirálomhoz fogok nyúlni.

Ki milyen spirált használ most? Ki használja ezt? Nektek bevált?