Inspiration #8

Ma, mikor a városban sétálgattam az olyan üres és bágyadt volt. Persze két nap múlva már korántsem lesz ilyen! Ha beindul a tanév a hét összes napján nagy lesz itt a nyüzsgés, amiben idén én már nem veszek részt. Ez egyszerre jó és rossz érzés, mert bár már vártam, hogy vége legyen, most mégis úgy érzem, hogy jó lenne az egyetemisták gondtalan életét élni. De ha meg belegondolok, hogy olykor bizony nem is volt annyira gondtalannak nevezhető, akkor megint nem bánom, hogy idén már nem úgy indul majd a szeptemberem, ahogy eddig. :) Jó dolog a nosztalgia, de valóban sok mindent megszépít, úgyhogy inkább most csak előretekintek és az eljövendő hónapokra koncentrálok, hogy azok minél jobban és sikeresebben teljenek majd el!

1. Fashion
Ezt nevezem ám statement nyakláncnak! :D Az biztos, hogy ezt már csak egyszerű ruhadarabokkal szabad kombinálni és persze a színek tekintetében sem szabad már nagyon kalandozni - ahogy a képen is láthatjuk!


2. Beauty
Álomszép ez a smink! Amint megláttam, azonnal beleszerettem és nem tudom észrevettétek-e, de szerintem csodásan passzolna a fenti szetthez. :)


3. Sweet Home
A letisztult, modern stílus áll hozzám talán a legközelebb a lakberendezés tekintetében (de a divatban is nagyon kedvelem). Ez a konyha egyszerűen tökéletes, szívesen főzőcskéznék (és persze ennék) itt nap mint nap!


4. Cute
Annyira édes! *.*


5. DIY
Végy egy sima fehér tornacipőt meg néhány festéket, filcet vagy vasalható mintát és kapj egy teljesen egyedi cipőt eredményül!


6. I Love...
...miniatűr dolgok! :D Olyan cukik, legyen szó tárgyakról vagy ételekről! A képen látható mini játékételek szerintem szinte már túlzottan is ennivalóak! :D


7. Hot
Alexander Ludwig-ot az Éhezők Viadalában láthattátok, mint Cato. Hiába volt rosszfiú a szerepe szerint, én sajnáltam a film végén :D


8. Nails
Huh, ez annyira, de annyira a tipikus példája az egyszerű, de nagyszerűnek! 


9. Yummy
A hangsúly a minikuglófon van, de azért az a habos kávé is jöhetne olykor! :)


+1 Laugh
És tényleg! :'D


Melyik a kedvencetek?

Gardrób alapdarabok #4

Hűha, jól el lett feledve ez a rovat, pedig úgy vettem észre, hogy tetszett Nektek. Így hát most fogtam is magam és újfent összeválogattam 5 olyan alapdarabot, melyeknek ott a helyük minden nő ruhatárában! S tettem mindezt még abszolút a nyár jegyében, mert amíg nem lépünk át az őszbe, addig én nem vagyok hajlandó ilyen témájú bejegyzéseket közzétenni itt a blogon! :D Illetve az sem egy utolsó szempont, hogy a tél közepén még furcsább lenne az alább látható alapdarabokat felvonultató poszt. :P

1. Farmersort

Tally Weijl
 
A farmersort az egyik legpraktikusabb nyári ruhadarab, hiszen gyakorlatilag bármikor, bármilyen stílusú szetthez fel lehet ilyenkor venni! Az én kedvenc variációm az alábbi képeken láthatóak, de a bokacsizmás-fesztiválozós és a magassarkús-bulizós kombók is jöhetnek!



2. Maxiszoknya

Mango

Egy újabb nagyon praktikus darab, amit bárki bátran viselhet - igen, még az alacsonyabbak és a teltebbek is! Csupán figyelni kell arra, hogy ne a földön húzzuk magunk után és hogy jól válasszuk meg hozzá a további ruhadarabokat.



3. Bikini

Mango

Persze, bikiniből sosem elég egy darab, de ha már van egy olyan darabod, ami tökéletesen passzol az alakodhoz, akkor már sok baj nem érhet! Ennek megtalálására azonban sokan még mindig nem fordítanak kellő időt, holott egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a szabása és a színe - pedig egy tökéletesen eltalált bikini nagyon sokat nyomhat ám a latban!

4. Lapos szandál

Pull&Bear

Egy nude, barna vagy fémes színű darab kötelező nyárra, hiszen ezeket szinte mindenhez fel lehet kapni. Amellett pedig, hogy kényelmesek, még csinosak is, így a nyári bulikban is jó szolgálatot tehetnek.



5. Szalmakalap

ASOS

A mostani felsorolásból egyértelműen ennek a beszerzése okozhatja a legtöbb problémát, mivel nagyon trükkösen tudnak mutatni a különböző darabok a különböző fejformákon. :) De megéri keresgélni és próbálgatni, mivel jó szolgálatot tehetnek a kánikulában - valamint akár még a tavaszi-nyári szettjeinknek is szuper kiegészítői lehetnek! 



Megvan mindegyik darab a szekrényetekben?

A "Gardrób alapdarabok" eddigi részei:

Egészítsd ki! - Nyárbúcsúztató szett

Nem tudom melyik hangzik jobban: egy hét és véget ér a nyár vagy egy hét és itt az ősz? Egyik se valami biztató, de én azt mondom, hogy próbáljuk meg még kiélvezni ezt az egy hetet! Az időjárás azért még elég szép ahhoz, hogy a kedvenc nyári ruhadarabjainkat viselhessük - ha máshol nem is, hát egy nyárbúcsúztató bulin!
Az idei szezon nagy kedvencei voltak a jumpsuit-ok, így hát azon az alapon, hogy "melyik másik ruhadarab lenne méltóbb az idei nyár búcsúztatására, ha nem ez?" egy ilyet választottam most a szettem középpontjába. Az pedig, hogy csodás, korallos színben pompázik, már csak hab a tortán! Mivel azért az augusztus végi nyári éjszakák már hűvösebbek tudnak lenni, ezért egy hófehér blézert választottam az overál mellé, ami egyébként szintén nagy népszerűségnek örvend idén - s ugyanígy a fehér cipők is! De az ujjperc gyűrűknek sem áldozott még le a csillaga, az ilyen stílusú nyakláncoknak pedig még csak most emelkedik!


E szetthez én a nyaklánc miatt biztosan, hogy magas lófarkat kötnék. Sminkfronton egy dupla, fehér és arany tusvonalat képzelnék el, az ajkaimat pedig vagy natúr vagy korall rúzzsal festeném ki. A teljes harmónia jegyében a körmeimet a szettben szereplő három szín közül lakkoznám ki valamelyikkel.

Hogy tetszik Nektek ez az összeállítás? Ti milyen frizurát/sminket/manikűrt választanátok e szett mellé?


Az "Egészítsd ki!" eddigi részei:

Manikűr ¤ Szegecsek

A mai manikűröm főszereplői, a szegecsek, még az első Born Pretty Store-os csomagban érkeztek hozzám. A bevetésüket azonban egyre csak halogattam, elsősorban azért, mivel éppen a szakdolgozatom leadási határideje közeledett akkoriban igen nagy sebességgel felém. Meg persze ott van még az is, hogy ki kell találni az elrendezésüket, aztán fel kell kenni a lakkot/lakkokat, majd pedig fel kell helyezni a szegecseket és bizonyos esetekben még egy réteg fedőlakk is jól jöhet. Szóval úgy általában véve nem a rohanós manikűrökhöz vannak kitalálva a szegecsek. De nézzük is meg, hogy én milyen szegecseket választottam és hogy azok milyenek a valóságban, valamint hogy hogyan szerepeltek az aktuális manikűröm díszeiként!


Egy sima, egyszerű kis tasakban érkeztek meg, méghozzá jó sokan! Arany színűt választottam és szerencsére csodás a színük, nem az a csúnya, sárgás arany, amivel néha meg lehet szívni, ha mondjuk ékszereket vagy ékszerhez való kellékeket rendel az ember lánya eBay-ről. Szerencsére a vastagságuk is pont megfelelő, nem túl vékony, de nem is annyira merev, hogy elálljon a köröm felületéről. Viszont azt nem tudom megmondani, hogy hogyan nézne ki, ha lekennénk fedőlakkal a szegecseket. Ehhez talán már pont túl vastagok, viszont szerintem amúgy nincs szükség ilyen rögzítésre, ugyanis stabilan a helyükön maradnak. 
Sokat gondolkoztam, hogy milyen formát rakjak ki belőlük. Az, hogy hatszögletűek egyszerre előny és hátrány, mivel ezek azért különlegesebbek, mint a négyszögletűek, ugyanakkor azokkal szerintem egyszerűbben lehet azért alkotni. Mindenesetre elsőre inkább egy egyszerű dizájnt vállaltam csak be. A gyűrűsujjamra 3 jutott, háromszög alakzatba rendezve, a többire pedig 1-1, de hogy ne legyen ilyen egyszerű, ezért a fehér alapszínemre középre húztam mindenhova egy csíkot a Lovely kék St. Tropez lakkjával, illetve a gyűrűsujjamra csak ez utóbbi került. A sejtelmes selyemszínével szerintem szépen kiegészíti a fehér Rita Ora for Rimmel lakkot, aminél viszont sajnálom, hogy felkenve egyáltalán nem látszik a halvány csillogás, amit az üvegben produkál. De most nézzük is inkább a manikűrt!





A Rimmel lakk egyelőre nem győzött meg túlságosan. Bár egész gyorsan száradt, de 3 réteg kellett belőle és még gondolkozom azon, hogy tetszik e ez a fehér. Illetve nekem az ecsete se jött be, össze-vissza kentem magam, pedig ilyen szinte már nem is szokott előfordulni velem. Szóval most vár majd egy újabb próba erre a lakkra, mikor magában kenem csak fel, hátha csak ez kell majd ahhoz, hogy lássam benne azt a szépséget, ami miatt megvettem. A Lovely lakk viszont maga az álom, én nem is gondoltam volna, hogy így meg fogom szeretni a selyem finist! (És igen, shame on me, de még csak most kentem fel először ezt a kis kék szépséget.) Az ecsetével szintén gondok adódtak, ugyanis kiálltak belőle a szálak, de megvagdostam és így már jól lehetett kezelni. Bár most 3 rétegben kentem fel, már 2 is elég neki és szerencsére gyorsan szárad. A felesleget ugyan le kell húzogatni az ecsetről, de kárpótol az, hogy nem csíkozódik és persze a végeredmény, ami majdnem matt, de picit még gyöngyházas - egyszóval tökéletes selyemfény. :) Már bánom, hogy nem szereztem be még legalább a zöldet is mellé. :(

Használt lakkok:
Rita Ora for Rimmel - 703 White Hot Love
Lovely St. Tropez - Nr. 2 (kék)

A szegecseket innen tudjátok beszerezni, szerintem nagyon megéri, mert sok van egy csomagban, illetve újra fel is lehet őket használni. A szállítás szokás szerint ingyenes, a kuponkódot (BGB10) pedig ne felejtsétek el beírni, mert így még 10% kedvezményben is részesültök majd!


Ti szereitek a szegecses manikűröket? Az én alkotásom hogy tetszik Nektek?

Vasárnapi Vágyakozás #11

Legutóbb könyvek után vágyakoztam, melyek közül az egyiket nemrégiben meg is kaptam, de reményeim szerint ahogy végzek vele, a többit is a birtokomban tudhatom majd. :) (Bár ilyen simán menne a 9-es számú vágyakozásommal is, haha! :D) Ezúttal viszont egy olyan dolgot mutatok majd, ami inkább csak amolyan fun kategóriába tartozik!
A képen látható kis szépséget, mely egy polaroid fényképezőgép, Korinnánál láttam meg egy bejegyzésben pár hónapja, és rögtön eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem volna én is egy ilyet! Hiszen milyen szuper lehet már az, hogy egyből kijön a gépből a kész fénykép, amit elkattintottunk, nem igaz?! :D Így hát mikor megtudtam, hogy milyen jó áron lehet manapság ilyen cuki polaroid gépet kapni, akkor azonnal ki is bővítettem ezzel a tétellel a kívánságlistámat! Viszont egyrészt a fun kategória miatt, másrészt amiatt, hogy először egy normális fényképezőgépet szeretnék majd venni, még biztosan halasztásra kerül nálam a megvásárlása, de az biztos, hogy előbb vagy utóbb az enyém lesz majd egy ilyen cukiság! :)


Kinek tetszenek még a polaroid gépek? Esetleg van már valakinek ilyen a birtokában?

Ez vagy az?

Az úgynevezett bucket bag-ek térhódítása idén indult el, s mára már rengeteg különböző darab közül válogathatunk mind a drágább, mind az olcsóbb árkategóriákban. Nekem azonnal a szívembe lopta magát, fent is van a listámon, hogy beszerzek majd egy ilyen darabot! S habár én kénytelen leszek a fast fahion boltok polcairól válogatni, de aki megteheti, hogy designer darabot választ, annak is lesz bőven választási lehetősége, hiszen Proenza Schouler, Marc Jacobs, a Prada, a Chanel vagy éppen a Gucci is mind kínálnak ilyen kis cuki vödör táskákat!
Az alábbi képen az egyik darab szintén egy - a fentebbikhez hasonlóan - nagy és neves márkát képvisel, melynek árából 55-ször vásárolhatnánk meg a másik táskát. De mielőtt megnéznétek, hogy melyik lehet ez, azelőtt írjátok meg, hogy Nektek melyik tetszik jobban! Ez vagy az?


Sikerült választani? Akkor tippeljétek meg, melyik mennyibe kerül és görgessetek lentebb a megfejtésért! :)

.
.
.

A bal oldali darab egy F&F táska, mely 4.890Ft-ba kerül, s így már kitalálhatjátok, hogy mennyibe kerül a másik, hiszen már említettem, hogy kb. 55-ször annyiba! :) A jobb oldali ugyanis egy Alexander Wang darab, ezért is kérhetnek el érte kb. 270.000Ft-ot.

Jöhet vagy mehet?

Ezúttal talán sikerült kettő, inkább megosztó trendet választanom e rovatba, így hát most, ha lehet, még jobban várom a véleményeiteket ezekkel kapcsolatban! :) Nem is húzom tovább a szót, hanem mutatom inkább a két delikvenst!

Füldísz
Sok sztár választotta már kiegészítőjéül akár a vörös szőnyegre is a füldíszt és már a boltokba is kezd beszivárogni - igaz, szerintem egy kicsit még bizonytalanul. Pedig nem egy új dologról van szó, bár igaz, ami igaz, a nagyon díszes ear cuff-ok a mostani divatkorszak termései. Kérdésem csupán annyi, hogy tetszik-e Nektek és ha igen, hova, mikor viselnétek az egyes darabokat?


Véleményem: Is-is. Nem tudom egyértelműen kijelenti, hogy nem tetszik, de azt sem, hogy tetszik. Sok darab bejön, de láttam már több olyat is, ami szerintem már túl sok vagy egyszerűen csak fura. Természetesen ezúttal is a visszafogottabbak azok, melyekre azt mondom, hogy jöhetnek! A hatalmas, díszes füldíszek helyett én inkább egy statement nyakláncra szavazok!

Negative space manikűr
Van erre magyar kifejezés? :) Amik eszembe jutottak, azok mind furák lennének. :D Mindenesetre e kifejezés nem mást jelöl, mint hogy lakkozásnál, egy vagy több (vagy akár az összes) körmünkön hagyjuk, hogy a csupasz körmünk köszönjön vissza valamekkora felületen. 


Véleményem: Jöhet! Először nem tetszett, aztán meg ahogy egyre több ilyen manikűrt láttam, úgy egyre jobban mégis megtetszett. :D Így visszagondolva szerintem az is közrejátszhatott, hogy pár csúnya példát is láttam, ami meg bármelyik technikától elveheti a kedvünket. Mindazonáltal nálam már tervben van egy ilyen manikűr! :)

Nos, jöhetnek vagy mehetnek?

Teszt és Manikűr ¤ Born Pretty Store vizes körömmatrica

Mikor végre kipróbáltam a vizes körömmatricámat, csak egyetlenegy dolog merült fel bennem: miért nem próbáltam én ezt már ki hamarabb?! Régóta lelkesen olvasgattam az ilyen matricákról szóló teszteket és csodáltam az ezekkel készült szép manikűröket, mégsem jutottam el odáig, hogy rendeljek valahonnan. De aztán jött a Born Pretty Store és a kollaborációnk során végre én is hozzájutottam egy ívnyi ilyen vizes körömmatricához! És most, hogy végre kipróbáltam, egyúttal megörökítettem a tapasztalataimat is, így a továbbiakban ezt olvashatjátok, láthatjátok!

Leopárd mintás vizes körömmatrica - $2.86



A matrica csomagolása egyszerű, csajos. A rózsaszín rész egy keményebb papírból készült, így védi a belsejében található papírt, amin a lényeg, azaz a matricák találhatók. A külső borító hátulján helyet kapott egy képekkel illusztrált használati útmutató, ami alapján tényleg bárki elsajátíthatja a vizes körömmatrica felhelyezésének módját. Én az első alkalmamhoz ezt az egyszerű, fekete, leopárdmintás matricát választottam, melyből 12 db mintát találhatunk a papírkán, illetve ehhez jön még 8 fekete francia vég is. Ezek alapján 2 teljes manikűrhöz lenne elég ez az ív, de én például egyelőre csak 2-2 leopárdmintát használtam el, de a jövőben lehet, hogy csak 1-1-et fogok majd, mert nekem már ennyi díszítés is elég. Illetve a minták maguk elég picikék, nem fednék be teljesen - a kisujjam kivételével - egyik körmömet sem, úgyhogy számomra már csak ezért is maradnak a kreatív megoldások. :) Mint például ez itt lentebb!




A matrica használata tényleg nagyon egyszerű, nekem már most, első alkalommal is minden simán ment. Ehhez csupán követni kell a használati útmutatót, mely szerint az alapszín felkenése után áztassuk vízbe a kivágott mintát, melyről előbb távolítsuk el az átlátszó fóliát, majd 10-20 vízben töltött másodperc után vegyük ki belőle és helyezzük fel a körmünkre (amit előzőleg bevizezhetünk, de én ezt a lépést kihagytam). Ezután csupán annyi teendő marad, hogy picit nyomkodjuk át egy papírtörlővel, s ha már teljesen megszáradt, akkor kenjük át egy réteg fedőlakkal. Ezután már csak csodálni kell a kész manikűrt, amiről sok esetben nem is lehet megmondani, hogy nem kézzel festve készült, mivel annyira szépen, láthatatlanul belesimul a matrica a lakkozásba!




Nekem nagyon a szívembe lopta magát ez a technika! Egyszerű, gyors, mégis mutatós körmöket lehet vele kreálni, így ha sietős dolga van valakinek, ugyanakkor szeretne egy picit extrább manikűrt viselni oda, ahova megy, akkor a vizes matrica alkalmazása egy nagyon jó választás lehet! Ráadásul tartósságot tekintve is jól szerepelt, nem pöndörödött fel a széleken, míg viseltem, bár ehhez biztosan kell az is, hogy gyűrődés- és buborékmentesen helyezzük fel és el legyen szépen dolgozva (levágva kisollóval, óvatosan megreszelve) a köröm szélén, ha netán lelógna róla. De mint említettem, a felhelyezése tényleg nagyon egyszerű, szóval kétlem, hogy bárkinél is előfordulna ilyen probléma! :)

Használt lakkok:
Lovely Color Mania -  16 (fehér)
NYC In a New York Color Minute - 300 Spring Tulip
Essence Studio Nails - Better Than Gel Nails Top Sealer

Ha megtetszett Nektek ez a matrica, akkor innen tudjátok beszerezni, illetve ugyanitt még rengeteg másik (1,2 vagy 3 dolláros) matrica közül is válogathattok! A szállítás ingyenes, az alábbi kuponkóddal (BGB10) pedig még 10% kedvezményt is kaptok!


Hogy tetszik Nektek ez a manikűr? Ki próbálta már ezt a technikát? Szeretitek?

Haul ¤ Leárazásokon jártam

Adtam egy esélyt az idei leárazásoknak, de igazából nem sikerült meggyőzniük ezúttal sem. Komolyan mondom egyszer felköltözök Budapestre a leárazások idejére, mert nem győzök irigykedni, hogy milyen dolgokat szereznek be egyesek fillérekért. :) Azért szerencsére egy-két jó dolgot én is találtam, illetve van egy bolt, ahol nagyon megérte most vásárolni, de erről majd bővebben lentebb olvashattok! Továbbá a Rossmann-ba is ellátogattam az Essence és Catrice kifutó termékei miatt, de csak az előbbinek sikerült elcsábítania néhány dolog megvásárlására. Mutatom is mindjárt, hogy melyekre, de előbb következzen a divat szekció!

Divat

H&M - 1.500Ft


Bár eddig is tetszettek a mintás nadrágok és szoknyák, én mégsem viseltem ilyeneket soha, mivel nem lettek volna előnyösek számomra. Ez a sort viszont szerelem volt első látásra és ekkora felületen nem kell félni a mintáktól sem szerintem :) Tökéletes az anyaga, a szabása, a mintája, a színe és az ára is, hiszen 1.500Ft-ért jutottam hozzá!

Takko - 1.500Ft


Nem sok feliratos felső szokott tetszeni, de ez itt például rögtön megtetszett - lehet, hogy közrejátszott ebben az, hogy egy örökbecsű Beatles sláger címe olvasható rajta? Külön tetszik, hogy a felirat pálmafás mintával van kitöltve!

H&M - 1.500Ft


Képes voltam nyáron egy kötött pulcsit venni, de ha egyszer 1.500Ft volt és babakék és pont jó és utolsó darab, akkor hogy hagyhattam volna ott?! :D

H&M - 1.500Ft


Ezt a felsőt valamiért nagyon nem akaródzott a fényképezőgépemnek normálisan megörökítenie, pedig a legcsodásabb királykékben pompázik a valóságban! Így hát már a színével rögtön a szívembe lopta magát, de az is nagyon tetszik, hogy felül és alul is átlátszó részekkel van kombinálva.

Budmil - 1.495Ft
Ezt a papucsot anyukám látta meg a kirakatban és hirtelen felindulásból meg is vettük, mert hát egy flip-flop papucs mindig jól jön ilyenkor nyáron. :)


A végére hagytam a legjobbat, méghozzá a Triumph leárazását! Hihetetlen akciók vannak ott, ide érte meg a legjobban betérnünk, ugyanis lett 4 csodaszép, minőségi melltartóm (ami már amúgy is kellett) - most kapaszkodjatok meg - 50.000Ft helyett 25.000Ft-ért! :O Illetve még néhány Sloggi alsóneműt is beszereztem (ezek sajnos nem voltak akciósak, de sebaj, mert szuperek), viszont se ezekről, se a melltartókról nem mutatnék képeket, ha nem baj. :)

Szépség

Rita Ora for Rimmel - 703 White Hot Love

Kellett már egy új fehér lakk és a Rimmel Rita Ora kollekciója amúgy is tetszett a képeken, így mikor megláttam akciósan, nem gondolkodtam sokáig a fehér megvételén.

Max Factor Max Effect - 43 Odyssey Blue

Mikor megláttam, hogy a Cosmopolitan mellé Max Factor lakkot lehet kapni, elkezdtem kutatni utána és sikerült is beszereznem egy szépséges, csillámló kék lakkot (habár egy nyáriasabb árnyalatnak jobban örültem volna, de azért ez is nagyon tetszik!).

Essence Nail Art Special Effect! Topper - 10 Glorious Aquarius

Essence Nail Art Special Effect! Topper - 23 Million Dollar Baby

Essence Colour Flash - 05 Contains Carmine

Ezeket az Essence leárazásán szereztem be, darabjukat 350Ft-ért, és hát ennyiért mindegyik nagyon megérte! Különösen a glitteres fedőlakkoknak örülök, ezekből ugyanis nagy hiányt szenvedek, de a színes, lila spirálnak is nagyon megörültem, mert ezeket régóta ki szerettem volna már próbálni!

Mi tetszik Nektek innen a legjobban? Ti miket vettetek mostanában?