Kincsvadászat - Bershka

Régen vadásztam már kincsekre és boltokban is régen jártam, így éppen itt volt már az ideje annak, hogy jó alaposan átböngésszem egy márka kínálatát! Főleg mivel már az őszi cuccok is elárasztották a boltokat és ugye az időjárás is egyre kellemetlenebb, így tehát nem is árt képben lenni azzal, hogy mit hol keressek. 
Ezúttal a Bershka háza táján néztem körül, mely márka meglehetősen ambivalens érzelmeket kelt bennem mindig. Mégpedig azért, mert vannak nagyon jó cuccaik, de legalább ugyanannyi rosszabb minőségű darabbal is rendelkeznek - legalábbis a szegedi boltjuk alapján ezt tudtam eddig leszűrni. Viszont előnyükre legyen mondva, hogy ez utóbbiakat nem is kínálják valami magas árakon. A jobb minőségűek viszont rendszerint már egy magasabb árkategóriába esnek - persze nekem mindig innen tetszik meg valami. :D (És persze rendszerint ezek nem kaphatóak az itteni boltjukban...:D)

Púder cipellő

6.995 Ft

Az abszolút szerelmemmel kezdtem a sort - egyszerűen tökéletesnek tűnik így képen! Remélem lesz belőle a boltban is, mert akkor azonnal megveszem majd. A szép őszi napokra tökéletes viselet lenne, de tavasszal (de messze van még) is megállná majd a helyét.

Barna bőrkabát

8.995 Ft

Egy (mű)bőrkabát kötelező darabnak számít és persze a legtöbben a fekete mellett teszik le a voksukat - és teszik ezt nagyon jól, hiszen ez a leguniverzálisabb. De nézzük meg például ezt a barna darabot, hát nem szépséges? És ráadásul ezt is nagyon jól ki lehet használni! Az én kedvenc színkombinációm ehhez a fehér és a sötétkék lenne. :)

Fekete csipkés overál

9.995 Ft

Hűűű. Nem sokszor fog meg így fekete ruhadarab, főleg nem egy csipkés, de ez most nagyon! Olyan sejtelmes és szexi a csipkés részekkel. :) 

Babakék táska

8.995 Ft

Nagyon cuki ez a táska! El tudom képzelni bájos és vagány szettekben is, de a halvány színe miatt leginkább csak kora őszi és tavaszi, illetve még nyári szettekben.

Feliratos póló

2.995 Ft

Megszámlálhatatlan feliratos pólóval rendelkeznek, így aki szereti ezeket, annak ez maga a kánaán. :D Nekem kevés szokott tetszeni, de ez a póló azt hiszem jól jönne akkor, mikor már a huszadik összeállítás sem tetszik magamon reggelente. :D

Türkiz kötött pulóver

4.995 Ft

Ebbe most szívesen belebújnék! A hátulján még egy pici, cuki masni is van, aranyos ez a pulcsi. :) Nem is árt ősszel egy kis színt vinni a szettjeinkbe, hiszen attól, hogy az időjárás szürke és borús, még nem kell nekünk is ehhez idomulnunk!

Fekete-fehér mintás felső

6.595 Ft

Nagyon el tudom képzelni egy színes nadrággal, egy egyszerű, letisztult szettben ezt a felsőt! 

Sötétzöld nadrág

6.595 Ft

Egészen sok és érdekes színben kínálnak nadrágokat, így mindenképpen érdemes lehet náluk szétnézni ez ügyben. Egyszer már kacérkodtam a gondolattal, hogy veszek egy sötétzöld nadrágot, s bár akkor elvetettem, ez nem jelenti azt, hogy ne gondolnám majd meg magam valamikor a jövőben. :) De a burgundi nadrág is csábító!

Fehér kötött sapka

2.995 Ft

Ez mennyire cuki már, nem?! :D A cukiságán kívül azonban van még egy oka, hogy idekerült, mégpedig az, hogy a "fülek" nélkül pontosan ilyen fehér kötött sapkára vadászok! :) Szerencsére kínálnak hasonlót, de azért ezt is megnézem majd közelebbről magamnak.

Arany nyaklánc

1.995 Ft

A Bershka bizsukínálata nagyon szuper szokott lenni (találjátok ki, melyik részlegük a leghiányosabb az itteni boltjukban :D), így nem volt kérdés, hogy szerepelni fog egy ebben a válogatásomban. Nehéz is volt csak egyet kiválasztani, de ezt a letisztult és modern arany nyakláncot nagyon sok mindenhez fel lehetne venni, így most erre esett a választásom.

Ti szeretitek a Bershkát? Melyik innen a kedvenc darabotok?

2 megjegyzés:

Asuke írta...

A babakék táska nagyon szép *-*

Nóra írta...

jaj de cuki az a sapi :)

Megjegyzés küldése