Teszt ¤ Yankee Candle - Icicles tart

Rendhagyó poszt következik, ugyanis még sosem volt Yankee Candle termékről teszt a blogon. A YC és az én történetem akkoriban kezdődött, mikor először olvastam beszámolókat ilyen gyertyákról. Valahogy megfogott már maga a külcsín meg aztán szinte mindenhol csupa pozitív dolgot lehetett csak találni ezekről a termékekről. Aztán ahogy telt az idő egyre több blogon feltűntek ezek a kis viaszcsodák és én egyre nagyobb sóvárgást éreztem utánuk. Sajnos azonban csak internetről juthattam volna hozzájuk, azt meg akkoriban nem tudtam volna hogy megoldani, így maradt a vágyakozás. Aztán felfedeztem, hogy az Árkádba lévő Ilona Praktikáiban lehet kapni (már bezárt ott ez a bolt, de közben megmutatták nekem a másik boltját - ahol azonabn valószínűleg nem lehet többé már kapni :D), majd Kecskeméten is találtam egy üzletet, így lassan megkezdhettem gyűjtögetni a tartokat. Nekem ugyanis ezek tetszenek legjobban, mivel így sok illatot ki tudok próbálni, mégse megy rá a gatyám (na jó, rámehetne, ha igazán belelendülnék :D). Mostanra már az internetes rendeléssel is megbarátkoztam, így lassan már tényleg mondhatom, hogy jó néhány illatot ismerek tőlük, s ezért is gondoltam arra, hogy megosztom Veletek a véleményemet, tapasztalataimat az egyes illatokról! 

Icicles

"Egy igazi téli illat, amelyben keveredik a jeges fenyőágak és a fűszeres fahéj aromája." - illatgyertya.hu

Elsőnek az Icicles nevű tartról írnék, mivel hivatalosan még tél van és ez bizony egy igazi, téli illat. A csomagolása - ha valaki esetleg még nem ismerné - egy alaposan lezárt, nem könnyen szakadó fólia, melyen alul és felül egy-egy matrica található. Míg az alsó a szokásos tudnivalókat tartalmazza (pl.: mire ügyeljünk használata közben és hogyan tegyük azt), addig a felsőn mindig az adott illathoz illő hangulatos kis képet foglal magában. Ez a tart a csodás égszínkék színével és az extracuki, vörösbegyes matricával egyszerűen ennivaló párost alkot! Én mikor ránézek, mindig egy fagyos, nagyon hideg, de mégis napsütéses téli nap jut az eszembe. 

A fólia bár biztonságban tartja a viaszt, az illatát mégsem tudja magába zárni, így gyorsan kaphatunk egy kis ízelítőt abból, hogy majd milyen lehet élesben a termék. Az Icicles egy elég intenzív illatot áraszt magából szerintem, sőt, egyes kollégáim nem éppen kedves jelzőkkel illették ("büdös", "WC-illatosító"), s talán elsőre még én is elgondolkodtam azon, hogy nem erre számítottam az illat leírása szerint (lásd: a fentebbi kép alatt). Aztán mikor később elővettem, nagy meglepetésemre nagyon is, hogy tetszett az illata! Így aztán serényen be is vittem az irodába letesztelni.

Mi sose tesszük bele az egészet, mert az, a mi kétszemélyes irodánkban nagyon intenzív lenne szerintünk, hiszen olykor még a negyed vagy kisebb darabok is azok! De ennyi épp elég is, kitűnően szoktuk érezni az illatokat, illetve ha mégsem, akkor máris tudjuk összehasonlítani egyiket a másikkal ez alapján. Ezúttal is kb. egy negyed darabot olvasztottunk el belőle. A világoskék színt olvadáskor egy sötétebb kék váltja fel és csakúgy, mint a többi tart ez is hamar árasztani kezdi magából az illatot. Amennyire erőteljesebb illatra számított volna az ember, annyira kap egy kellemes, télies vonalat, mely azonban észrevétlenül beillatozza az egész helyiséget, s melyet legjobban valóban egy hóeséses vagy anélküli téli naphoz tudna elképzelni. Legjobban a pézsma és a fahéj keveréke érződik ki belőle, ami nyugodt és kellemes egyveleget alkot. Szerintem se nem büdös, se nem WC-illatosító az összhatás. :P 

1. eredeti állapotában 2. olvadás közben 3. teljesen megolvadva 4. megdermedve

Szerintem: ajánlom azoknak, akik szeretik a különlegesebb illatkombinációkat és akik még kapaszkodnának kicsit a télbe. Az egész tart egyszerre történő felhasználását egy közepes vagy nagyobb helyiségbe ajánlanám elsősorban, mert alapvetően egy karakteres illatról beszélhetünk.

Kollégák szerint: csak egy idősebb férfi kolléga jegyezte meg, hogy milyen finom illat van, a többiek közül egynek sem nyerte el a tetszését. :D A kolleginák pedig most nem igazán jártak felénk, miközben ez a tart olvadt, de aki igen, az sem volt oda érte most különösebben. Mondjuk azt már most előre jelzem, hogy a férfiaknak nagyon kevés illat tetszett eddig. Válogatósak na. :D

Ki próbálta már ezt az illatot? Nektek hogy tetszett?

3 megjegyzés:

Kisné Márti írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kisné Márti írta...

Na jó,égetve màr nem is "WC illatosîtò" ! :) Egészen megszerettem. :)

Elíz írta...

:D Hát igen, még vettél is egyet! :)

Megjegyzés küldése