Inspiration #16 [Goodbye summer!]

Szeptember elsején, akárcsak az iskola, én is visszatértem. Nem nagyon tudom megmagyarázni, miért tűntem el csak úgy egy hónapra, de úgy érzem, kellett ez a kis szünet itt a blogon - és a való életben is, mivel ott is "szüneten" voltam jó két hétig. S bár eleinte azt terveztem, hogy majd szépen blogolni is fogok, sőt, örültem is, hogy végre lesz rendesen időm rá, nem egészen így alakult. De nem bánom és remélem, hogy amiket át- és kigondoltam a bloggal kapcsolatosan, azokat sikerül majd szépen megvalósítanom, hogy egy újabb kis fejezetet nyithassak majd a blog életében. Ezt, a bejegyzések szempontjából igen csak sovány nyári időszakot pedig most ezzel a nyárbúcsúztató inspirációs bejegyzéssel zárom le, ami mellé szerencsére még gyönyörű nyári idő társul. Még utoljára fordítsuk az arcunkat a nap felé, csukjuk be a szemünket és élvezzük, ahogy az utolsó nyári napsugarak táncolnak a bőrünkön. Viszlát, nyár!

1. Fashion
Rendhagyó módon most nem egy utcai szettet tettem be ide, hanem az egyik legmesésebb ruhát az idei Elie Saab kollekciókból. Pure love.


2. Beauty
Ez egyszerűen gyönyörű! Egyszer nagyon szívesen látnám ezt viszont a saját ajkaimon. (Mondjuk egy tengerparton, sellőjelmezben :'D)


3. Sweet Home
Szépséges ez a fürdőszoba részlet!


4. Cute
Na jó, tudom, hogy van, aki irtózik a gyíkoktól, hüllőktől és hasonlóktól, de én szeretem őket! :D Nézzétek ezt a két picike kaméleont, hát nem édesek?! (Keressetek rá arra a képre, amikor a kis kaméleon még nem tudja, hogy már kikelt a tojásból <3)


5. DIY
Ez bizony egy saját kezűleg is nagyon könnyen elkészíthető ékszer. Tetszik a finomsága, talán egyszer én is készítek egy hasonlót.


6. I Love...
...napszemüveg. Nyáron nem tudok nélküle létezni, lévén, hogy kissé fényérzékeny a szemem. A kedvenc ezüst és arany aviátorom mellett ugyan van még 1-2 másik szemüvegem is, de ezek az örök kedvenceim. Egy ilyen, színes lencséjű lesz a következő szerzeményem szerintem.


7. Hot
Ne röhögjetek ki nagyon, de a pár évvel ezelőtti Disney csatornát elég sűrűn néztem, így került anno a látóterembe a H2O sorozat, amiben először láttam Craig Hornert. Nemrég láttam róla egy képet és hát eléggé kikupálódott..:)


8. Nails
Sellős ajakfestés mellé, sellős lakk dukál. Tényleg létezik ez a lakk? Mert akkor kell nekem!


9. Yummy
A héten szeretnék végre készíteni egy kis avokádó krémet (receptek jöhetnek kommentben!). Olyan gusztának tűnik minden képen, remélen valóban finom és ízleni fog! :)


+1 Laugh
Nem értem a riadalmat, szegény rája csak barátkozni akar. :'DDD


Melyik a kedvencetek?

4 megjegyzés:

Oszlánszki Marcsi írta...

Hú, de gyönyörű az a ruha! :)

Anna írta...

Az első ruha, a fürdő és a cuki kis kaméleonok a kedvenceim. :)

Én ezt a receptet használom:http://www.nosalty.hu/recept/avokadokrem-ahogy-helena-kesziti

Annyit változtattam rajta, hogy citrom helyett lime levet facsarok bele és teszek bele egy kis cayenne borsot is. :)

Ági írta...

Ilyen lakk nekem is kell! ♥

M. írta...

Jó, az utolsó nagyon ott van. :'DDD

Megjegyzés küldése